2012. március 12., 06:072012. március 12., 06:07
A német hírmagazin szerint egyebek között Németország, Franciaország és Olaszország szorgalmazza az új adónem mihamarabbi bevezetését. A Margrethe Vestager dán pénzügyminiszternek címzett levél szerint az EU valamennyi tagállamában egyszerre kellene kivetni a tranzakciós adót. „Üdvözölnénk, ha az elnökség felgyorsítaná a tárgyalási folyamatot” – hangsúlyozták a levélírók, akik szerint az év közepére le kell zárni az egyeztetéseket. Berlin egy külön tervezetet is kidolgoz, amely az Európai Bizottság (EB) tavalyi előterjesztésénél szélesebb körű adóztatást javasol.
A német elképzelés szerint az adót valamennyi pénzügyi műveletre ki kellene vetni, így a részvény- és kötvényügyletekre, devizapiaci műveletekre és valamennyi, úgynevezett származtatott pénzügyi termékkel végzett műveletre is. Az EB tavaly szeptemberben bemutatott javaslata a pénzügyi intézmények közötti tranzakciókra vonatkozik, az adót akkor kellene megfizetni, ha a tranzakcióban részt vevő felek közül legalább az egyik székhelye az Európai Unióban van. Az adó minimális mértéke részvények és kötvények esetében a tranzakciós érték 0,1 százaléka, származtatott termékek adásvételénél pedig 0,01 százalék. A tagországok magasabb adókulcsot is megállapíthatnának a brüsszeli javaslat szerint. A 2014-ben bevezetendő új adóra azért van szükség, hogy a pénzügyi szektor is részt vegyen a válságkezelés terheiben – érvelt a bizottság.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.