Hirdetés

Még építései engedélye sincs a Nagyvárad–Kolozsvár vasútvonal egyik szakaszának, pedig egy éven belül el kellene készülnie

vasútvonal

Mikor készül el? Egyre tolódik a vasúti közlekedés újraindulása a Nagyvárad és Kolozsvár közötti szakaszon a felújítási munkálatok késlekedése miatt

Fotó: Rostás Szabolcs

A hatóságok totojázása miatt lassan kérdésessé válik, hogy még ebben az évtizedben újraindulhat a vasúti forgalom Nagyvárad és Kolozsvár között – figyelmeztet a Pro Infrastruktúra Egyesület.

Krónika

2025. szeptember 23., 19:452025. szeptember 23., 19:45

A közlekedési infrastruktúra fejlesztését figyelemmel követő szakértőkből álló civil szervezet legfrissebb bejegyzésében rámutat:

a vasútvonal

Hirdetés

Kissebes és Rév között, a Sebes-Körös szurdokában futó szakaszának kevesebb mint egy éven belül el kellene készülnie, de még az építési engedélyt sem adták ki rá.

A szervezet ezért a Román vasúttársaság infrastruktúráért felelős részlegének (CFR Infrastructură)illetékeseit teszik felelőssé a késlekedés miatt.

„A PNRR-ben (európai uniós helyreállítási terv – szerk. megj.) megszabott határidő, 2026 augusztusa, már nem tartható. Hosszú tárgyalások után a projektet hitelekhez kötötték, és az új cél, hogy elkerüljék a finanszírozás teljes elvesztését, a munkálatok 50 százalékának befejezése.

Idézet
A jelenlegi struccpolitikával a CFR Infrastructură ezt a célt is briliáns módon el fogja mulasztani, ami további pénzpazarlást jelent”

– szögezi le a szervezet, hozzátéve: emiatt egy alapvető fontosságú közlekedési folyosó évekig használhatatlan és járhatatlan marad, még akkor is, ha a többi szakasz elkészül.

„Információink szerint

Idézet
a megvalósíthatósági tanulmány alapvetően hibás volt a Sebes-Körös híres szurdoka esetében. Most pedig a CFR nem tud megegyezni a tervezővel a megoldásokról. Itt már felszedték a vágányt, így a vasúti forgalom lehetetlen.

Egy éve azzal hitegetnek, hogy a probléma azonnal megoldódik, de a késések egymást követik. Ma az új határidő a homályosan meghatározott »2025 negyedik negyedéve«. Valójában ez azt jelenti, hogy »nem tudjuk«, és lehetséges, hogy 2026-ig halogatódik, mivel a CFR tisztségviselői nem vállalnak kötelezettséget, és tehetetlenek a hibás megvalósíthatósági tanulmánnyal a kezükben.

Idézet
Míg más esetekben kísértésbe esünk, hogy a lassú haladásért a vállalkozót hibáztassuk, a Kolozsvár–Nagyvára fővonal többi szakaszán tisztességes vállalkozók dolgoznak. Tehát a késedelmekért a CFR a felelős. A forgalom további két évig lesz lezárva a szerződés szerint, amíg a CFR nem hajlandó elfogadni az új megoldást.

Így van ez, amikor senki sem sietteti őket, mivel lassabban reagálnak, mint a hálózat tehervonatai” – mutat rá az egyesület.

„Meddig fog ez tartani? Addig, amíg a legfelső politikusok és a közlekedési minisztérium dolgozói, akik teljes érdektelenséget tanúsítanak, megengedik, és minden elvesztegetett európai pénz az »ez van!« kategóriába kerül. Már tegnap meg kellett volna kezdeni a reformot a CFR-nél, és felelősségre kellett volna vonni azokat, akik késleltetik és blokkolják a vasúti projekteket. Ha valami hasonló történne az autópályákon, felzúdulás törne ki a döntéshozók körében” – hangsúlyozta az egyesület.

korábban írtuk

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya
Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya

Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.

Mint ismeretes,

a 9,36 milliárd lejes (mintegy 2 milliárd euró) összköltségvetésű korszerűsítési munkálat Románia legnagyobb vasúti beruházása.

A román közlekedésügyi minisztérium 2022 novemberében írta alá a finanszírozási szerződést a CFR-rel. A szerződés értelmében a finanszírozást uniós alapokból biztosítják az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében.

Ennek feltétele az volt, hogy a munkát 2026 augusztusáig befejezzék. A vasúttársaság szakaszonként írt ki közbeszerzést a 166,2 kilométeres vasúti pálya villamosítására és felújítására, melyet a nyertes cégcsoportoknak 42 hónap alatt kellett volna befejezniük.

Eugen Dedu, a CFR külföldi finanszírozású projektek megvalósításáért felelős igazgatóságának vezetője az Ebihoreanulnak azonban májusban úgy nyilatkozott:

a Kolozsvár–Egeres, Egeres–Kissebes szakasz készül el a 2026 augusztusi határidőre, a Kissebes–Élesd, Élesd–Biharpüspöki szakasz megvalósítása 2027 második felére várható.

Mint részletezte, 2026 augusztusára a sínpárok lefektetésével készülnek el mindegyik szakaszon, így 2027 decemberéig – amikor lezárul a teljes munkálat – Kolozsvár és Élesd között közlekednek elektromos mozdonyok, innen Diesel-mozdonyok viszik tovább az utasokat a román–magyar határig.

A felújítási munkálatok időtartama alatt az utasokat vonatpótló buszok szállítják, amelyek jóval hosszabb idő alatt teszik meg a Nagyvárad és Kolozsvár közötti távot, mint a vonatok.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”

Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat

Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat
2026. augusztus 14., péntek

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint

Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint
2026. augusztus 14., péntek

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után

A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját

Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját
2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

2026. augusztus 13., csütörtök

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank
Hirdetés
Hirdetés