Hirdetés

Máris leállt a munka az újjáépítésre váró sztrádaszakaszon

Alig kezdődtek el a munkálatok a Nagyszeben–Szászváros közötti autópálya lebontásra és újjáépítésre ítélt szakaszán, le is kellett állítani azokat, kiderült ugyanis, hogy az Országos Autópálya- és Közútkezelő Társaság (CNADNR) a jótállási pénzből tervezte finanszírozni a kivitelezést, ez azonban a pénzügyminisztérium szerint illegális.

Bálint Eszter

2016. július 06., 16:352016. július 06., 16:35

2016. július 06., 18:002016. július 06., 18:00

Amint arról beszámoltunk, Cătălin Homor, a CNADNR vezérigazgatója március 15-én jelentette be, hogy saját erőforrásokból, a garanciapénzből finanszírozzák a munkálatokat. A pénzt el is vették a Salini Impregilio olasz cégtől, amely a hírhedt szakaszt építette. Az 5 millió euróra becsült munkálatokat április 21-én kezdték el úgy, hogy egy nappal korábban az autópálya-építő társaság összesen egymillió euró értékben négy szerződést is megkötött versenytárgyalás nélkül – idézi fel a Digi 24 hírtelevízió.

Az indoklás szerint „rendkívüli helyzet alakult ki, amit a szerződést kötő fél nem láthatott előre”. Május 4-én viszont a pénzügyminisztérium jelezte, hogy nincs jogi keret arra, hogy az újjáépítési munkálatokat a jótállási pénzből finanszírozzák, és felszólították az útügyi vállalatot, hogy utalja át a pénzösszeget az államkasszába. Hogy eljárása mégse ütközzön törvénybe, a CNADNR az elmúlt hónapban kérte a kormánytól a vonatkozó törvény módosítását.

Épül az autópálya a határ túloldalán

Megkezdődött Debrecen határában az M35-ös autópálya Berettyóújfaluig tartó szakaszának építése, a beruházás alapkövét szerdán helyezték el a munkák kezdetének helyszínén. Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az ünnepélyes alapkőletételkor elmondta: a beruházás 69 milliárd forintba kerül, és 2018 végére készül el. Az új pályaszakasz megépítésével autópálya-összeköttetést kap a debreceni repülőtér is – jelezte az államtitkár. Mint ismeretes, erre a sztrádára kellene „rácsatlakoznia” a hosszú évek óta halogatott észak-erdélyi autópályának is, amely romániai oldalon Borsnál kezdődik és Brassóig vezetne.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés