
Az ING 0,2 százalékkal –0,7, illetve 1,2 százalékra csökkentette Románia inflációs kilátásait, miközben a 2017-es prognózist 0,6 százalékkal felfelé módosította, akkor a pénzhígulás üteme elérheti majd a 2,7 százalékot. Az inflációt a kőolaj drágulása mozgatja majd.
2015. november 13., 16:572015. november 13., 16:57
A pénzintézet által csütörtökön közölt elemzés lefelé módosította egyébként a Brent kőolaj londoni tőzsdén várható referenciaárát, 2016 végére hordónkénti 60-70 dolláros szintet várnak, 2017-re pedig 75-80 dollárt.
Az ING az infláció várható alakulásának elemzésekor számolt ugyanakkor azzal is, hogy módosult az árkiigazítási menetrend, így kisebb hatása lesz a pénzhígulás ütemére, főként olyan körülmények között, hogy a hatóságok a villanyáram árának csökkentését kérik, ami kompenzálni fogja a zöldbizonylat drágulását. Az új becslésben benne van ugyanakkor az is, hogy 2017-re a lej megerősödését várják. Az októberi –1,64 százalékos infláció amúgy meghaladta az ING várakozásait, a bank közgazdászai ugyanis –1,7 százalékra számítottak.
Az élelmiszerárak dinamikáját továbbra is erősen befolyásolja az általános forgalmi adó (áfa/TVA) csökkentése, az intézkedés hatása azonban 2016 júniusában el fog tűnni a statisztikákból. Az ING becslései szerint ugyanakkor 2016 januárjától 4 százalékkal 20 százalékra csökken az áfa, ami hosszú időn keresztül alacsony szinten tartja majd az inflációt.
A bank szakértői úgy vélik, hogy a Román Nemzeti Bank (BNR) folytatni fogja enyhítési politikáját, és három szakaszban 6 százalékkal fogja csökkenteni a lejben képzett kötelező tartalékokat, aminek köszönhetően 9 milliárd lej szabadul majd fel. Amint arról több ízben is írtunk, az éves inflációs ráta júniusban került negatív tartományba, első ízben az elmúlt 25 év során. Akkor –1,6 százalékos volt a pénzhígulás üteme, miután az árak májushoz viszonyítva 3 százalékkal zsugorodtak az élelmiszerek és nem szeszes italok általános forgalmi adójának (áfa/TVA) 9 százalékra történt csökkenése nyomán.
A Román Nemzeti Bank (BNR) a kormány adóügyi enyhítései nyomán hétfőn módosította az éves inflációs előrejelzést: az idei év végére –0,7 százalékos pénzhígulást várnak, amely 0,4 százalékkal alacsonyabb az augusztusban prognosztizált értéknél. Mugur Isărescu jegybankelnök szerint 2016 májusáig marad negatív tartományban az infláció, majd pozitív tartományba kerül, de továbbra is alacsonyabb marad a BNR plusz/mínusz 2,5 százalékos céljának alsó határértékénél, vagyis 1,5 százalék alatt alakul.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!