
Fotó: mti
A korábbi bejelentésekkel ellentétben már szerdától, január 10-étől drágul a földgáz az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) döntése alapján.
2018. január 08., 18:122018. január 08., 18:12
2018. január 08., 18:132018. január 08., 18:13
A Ziarul Financiar gazdasági lap tájékoztatása szerint
Az ANRE indoklása szerint a drágításra egyrészt annak nyomán van szükség, hogy tavaly április elseje óta a belföldi termelésű földgáz árát szabadpiaci eljárással, a kereslet és kínálat alapján határozzák meg, emiatt a szolgáltatók a lakosságnak felszámolt díjszabás növelését kérték az államtól, mivel emelkedtek beszerzési költségeik. A hatóság elemezte a szolgáltatók által beküldött adatokat, és helyt adott a kérésnek.
Ehhez képest tavaly október végén Iulian Iancu képviselő, az ANRE tevékenységét vizsgáló parlamenti bizottság elnöke még azt nyilatkozta: ezen a télen biztosan nem lesz áremelés a földgázpiacon, a szakhatóság alig márciusban, „a téli csúcs lejárta után” veszi fontolóra az esetleges drágítást.
Mint ismeteres, Románia 2011-ben az Európai Bizottsággal, a Világbankkal, valamint a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) megkötött szerződésben vállalta az energiaárak liberalizációját, a földgázpiacon ez 2017. április elsején zárult le. Miközben addig megawattóránként 60 lejben szabályozta a kormány a belföldi kitermelésű földgáz árát, tavaly ezt 81,48 lejes megawattóránkénti árra módosították, most pedig az ANRE 88,28 lejre emelte az értéket.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
szóljon hozzá!