
2009. április 07., 10:242009. április 07., 10:24
A minisztérium által a vállalkozói képviseleteknek továbbított tervezet értelmében az adó mértéke negyedévenként 1625 lej lenne az év május elsejétől, a május 1. és június 30. közötti időszakra pedig 1083 lejes minimáladót állapít meg, függetlenül attól, hogy a cégek nyereségesek, vagy sem. Az átalányadó szükségességét mintegy egy hónappal ezelőtt vetette fel először Gheorghe Pogea pénzügyminiszter. Indoklásként azt hozta fel, hogy számos cég papíron veszteséget jelent a pénzügyi év végén, miközben valójában nyereséggel zárt, hogy így kerülje el adófizetési kötelezettségeit.
A tervek szerint az újfajta adónemet ingatlanügyletekkel foglalkozó cégekre, kölcsönző- és lízingcégekre, őrző-védő vállalkozásokra, kiskereskedőkre, autószerelőkre, szállodákra, vendéglőkre és gyorsbüfékre, élelmiszeripari cégekre, informatikai, jogi tanácsadó és könyvelési cégekre, italgyártókra, tervező- és építőcégekre, utazási irodákra, szolgáltató- és szállítmányozási cégekre vetnék ki.
Az ezen területeken tevékenykedő vállalkozóknak, amennyiben nyereségadójuk kevesebb, mint az éves bevétel 0,5 százaléka, 0,5 százalékra emelik az adóját, amelynek összege ugyanakkor nem lehet kevesebb évi 6500 lejnél, azaz negyedévenként 1625 lejnél. Ugyanakkor az éjszakai klubok, diszkók, kaszinók és sportfogadási ügynökségek üzemeltetőinek legkevesebb a nyereség 5 százalékát kitevő adót kell fizetniük.
A pénzügyi tárca statisztikái szerint 2007-ben a 617 ezer céges adóalany 40 százaléka jelentett két évben egymás után veszteséget. A romániai cégek 2007-ben összesen 770 milliárd lejes forgalmat bonyolítottak, az átlagos profitráta szintje 5,8 százalékos volt. A 242 ezer veszteséges cég 134 milliárd lejes forgalmat bonyolított 16,2 százalékos átlagos veszteségszint mellett. Gheorghe Pogea pénzügyminiszter rámutatott: az állami adóbevételek 85 százalékát 12 ezer adóalany biztosítja, vannak olyan ágazatok, ahol a cégek éves szinten 180 százalékos veszteséget jelentettek.
A vállalkozói szféra képviselői ugyanakkor sokallják a pénzügyminisztérium által közzétett számot. Az UGIR 1903 vállalkozói érdek-képviseleti szervezet elnöke, Cezar Corâci azt javasolta, hogy a 15 ezer eurónál kisebb éves forgalmat bonyolító cégeket mentesítsék az átalányadó kifizetésének kötelezettsége alól, a többi cégnek pedig forgalma függvényében kelljen különböző mértékű adót fizetnie. A tárca válaszában közölte, az adómentességet nem tartja járható útnak, csupán némi csökkentést hajlandó elfogadni.
A fizetendő összeg azonban így sem lehet kevesebb 500 eurónál. A 15 ezer eurónál nagyobb forgalmú cégek esetében a vállalkozók azt kérték, hogy 30 ezer euróig 1000, 30 ezer és 100 ezer euró között pedig 1500 euró legyen az átalányadó összege. Az 1 millió és 30 millió euró közötti forgalmat bonyolító cégek átalányadóját 10 ezer, az ennél is nagyobb forgalmú vállalkozásokét pedig 15 ezer euróban állapítanák meg, függetlenül attól, hogy nyereségesek, vagy sem. A javaslat értelmében ugyanakkor a progresszív adórendszer csak azokra a cégekre vonatkozna, amelyek az elmúlt két évben veszteségesek voltak.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.