
Fotó: MTI
2009. július 01., 10:472009. július 01., 10:47
Szikora János, a magyarországi Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnöke elmondta: a magyar adóhatóság és a román Pénzügyigazgatási Nemzeti Ügynökség (ANAF) 2007 novemberében szándéknyilatkozatot, majd 2008 októberében kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá, s az elmúlt években több magas szintű és szakmai találkozóra került sor.
Az együttműködés nem csak az adómegállapítással kapcsolatos információcserére szorítkozik. A mostani találkozón az adóvégrehajtás, behajtás jogsegélykérdéseiről is tárgyalt a két hatóság. Az APEH Romániával is igyekszik kialakítani a multilaterális ellenőrzések gyakorlatát. Magyar tapasztalatok már vannak erről, s román részről is gondolkodnak a bevezetésén – ismertette Szikora János.
Sorin Blejnar, az ANAF elnöke hangsúlyozta: a román–magyar adóügyi együttműködés folyamatosan fejlődik, a tavaly aláírt megállapodás lehetővé teszi, hogy konkrét ügyekben is felvegyék a kapcsolatot mind elnöki, mind szakértői szinten. A találkozók célja az adóbeszedés hatékonyságának növelése és az adócsalás elleni küzdelem, mondta. Az adóbehajtás területén a kölcsönös jogsegélyszolgálat megerősítése a cél – ismertette Sorin Blejnar. Ez azt jelenti, hogy a román adóhatóság magyar megkeresésre behajtja a Romániában tartózkodó magyar állampolgárok adótartozásait, és viszont. A jelenlegi világgazdasági helyzetben az adóbehajtási kölcsönös jogsegélyszolgálat nagyon fontos eszköze annak, hogy a közpénzeket hatékonyabban tudjuk beszedni – hangsúlyozta.
A kétnapos tanácskozás másik fontos témája a közvetett adókra vonatkozó információcsere volt. Reméljük, hogy 2009 második felében ezen a területen is megvalósul a közvetlen, automatikus információcsere a magyar állampolgárok Romániában, illetve a román állampolgárok Magyarországon szerzett jövedelmeire vonatkozóan – mondta az ANAF elnöke. Hozzátette: az ingatlanok bérbeadásából származó jövedelmekről, a különböző jutalékokról, a sportolók által elnyert díjakról, az úgynevezett szabadfoglalkozásúak, valamint a felügyelő bizottságokban részt vevő magyar állampolgárok jövedelméről van szó.
Az ANAF-elnök kifejtette: a következő időszakban szeretnék elérni, hogy egyidejű ellenőrzéseket hajtsanak végre, és közös ellenőrzéseket végezzenek azon vegyes működtetésű cégeknél, amelyeknél felmerül az adóelkerülés gyanúja. Elmondta, főként az áfa területén lesznek szigorúak, ahol az európai adóügyi szabályozás lehetővé teszi, hogy ha egyik államból a másikba számláznak, akkor az áfát elkerüljék. Bejelentette: kezdeményezni fogják a jogszabályok módosítását, hogy a kölcsönös, illetve szimultán ellenőrzések lehetővé váljanak.
Sorin Blejnar felhívta a figyelmet arra: az adóhatóságok feladata nem csupán az adók szigorú behajtása, hanem az is, hogy biztosítsák a korrekt versenykörnyezetet. Ennek célja, hogy a jóhiszemű adófizetők ne kerüljenek hátrányba a szürke gazdaságban tevékenykedőkkel szemben, az adóelkerülést üldözni kell, ami része a magyar adóhatósággal való együttműködésnek is – mondta. Szikora János rámutatott: a közvetett adók, különösen az áfa területén jelentős számban tapasztalható adócsalás. Az APEH elnöke hangsúlyozta: a válság nem adhat mentséget az adócsalásra.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.