
2012. február 01., 07:422012. február 01., 07:42
„Romániában most nagyon kényes a helyzet, a társadalmi elégedetlenség olyan méreteket öltött, hogy bármikor robbanhat. Nem hiszem, hogy az IMF szeretne lenni a robbanás detonátora” – érvel levelében az ellenzéki politikus. Szerinte a valutaalapnak Franks helyébe olyan személyt kellene küldenie, aki semleges tud maradni, s legalább minimális empátiával tud viszonyulni a válság sújtotta lakossághoz. Creţu szerinte az ugyanis elfogadhatatlan, hogy az IMF képviselője luxuspartikon vegyen részt az állam tisztségviselőivel.
„Nem elfogadható, hogy abban az országban, ahol Franks úr maximális megszorításokat rendel el, ahol emberek halnak éhen, és fagynak meg a szó szoros értelmében, ahol az emberek fagyban is utcára vonulnak, mert nem tudnak megélni fizetésükből, nyugdíjukból, ahol az állam nem tud megfelelő oktatást és egészségügyi ellátást biztosítani, az IMF képviselője állami tisztségviselőkkel olyan luxusvendéglőkben bulizzon, amilyent igen kevés lakos tudna megengedni magának” – fogalmazott a PSD-s EP-képviselő. Creţu szerint az emberek tudatában így Franks egyértelműen a jelenlegi hatalom támogatója, ami által már nincs tekintélye a rá bízott feladatok ellátására.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.