
Az Országos Közút- és Autópálya-kezelő Társaság (CNADNR) egyetlen új sztrádaszakaszra sem írt ki versenytárgyalást a Cioloş-kormány beiktatása óta az elektronikus közbeszerzési rendszerben (SEAP), mi több, az előző kormánytól megörökölt licitek egy részét is felfüggesztették, vagy még lebonyolítás alatt állnak – írja az Economica.net gazdasági hírportál.
2016. július 25., 17:452016. július 25., 17:45
Félnek vagy nem értenek hozzá?
A Peundemerg.ro fórumoldalon közzétett, a CNADNR által az elmúlt évek kiírásait tartalmazó táblázaton egyetlen nagy infrastrukturális projektre sincs idei licit meghirdetve, aminek a portál által megkérdezett szakértők szerint három oka lehet: a „nehéz örökség, a hozzá nem értés vagy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztálytól (DNA) való félelem”.
Mint magyarázták, elsősorban megvalósíthatósági tanulmányokra van szükség az újabb építési versenytárgyalások kiírások előtt, hiszen Dan Şova volt közlekedési miniszter ugyan 18 licitet is kiírt megvalósíthatósági tanulmányok elkészítésére, ám azok közül 15-öt még a Ponta-kormány idején semmissé nyilvánítottak. A portálnak nyilatkozó, neve elhallgatását kérő szakember ugyanakkor azzal is magyarázza az útépítő társaság tehetetlenségét, hogy máig nem fogadták el a közlekedési master plant.
Elnapolt tervek
A fórumozók felróják ugyanakkor, hogy a régi projekteket sem folytatta a szakértői kormány. Példaként a Brassó–Comarnic-sztrádát hozzák fel, amelynek két szakasza megtervezésére és kivitelezésére tavaly július 16-án írták ki a versenytárgyalást. Az első szakasz megépítésére 10 pályázat érkezett; a borítékbontás ugyan október 19-én volt, de kilenc hónappal később sincs konkrétum. Eközben tavaly július 31-én két sztrádaszakasz megvalósíthatósági tanulmányának a felülvizsgálatára is meghirdettek egy licitet, az ajánlatokat szeptember 21-én nézték meg, ám itt sem történt semmi előrelépés.
Alin Goga, a CNADNR átszervezését szorgalmazó civil kezdeményezés képviselője szerint a projekt azért ködös, mivel még latolgatják, hogy indokolt-e az autópálya Brassó és Comarnic között, vagy elég egy kétsávos út. Nem sikerült ugyanis bevonni a finanszírozásba a magánszférát, mivel nem tartják kifizetődőnek a projektet, nem érné el ugyanis a napi 16 ezret az autópályát használók száma. Arra a kérdésre, hogy szerinte miért ne írj ki új liciteket a CNADNR, Goga leszögezte, a vétkesek inkább a hozzá nem értő alkalmazottak, mint a DNA-tól való félelem.
Egyéb rendellenességek
Amint arról beszámoltunk, a múlt héten derült fény arra, hogy az ígéretek ellenére csak jövőre folytatódhat a Bors és Berettyószéplak közötti 60 kilométeres sztrádaszakasz építése. Kiderült ugyanis, hogy múlt hónapban helyszíni ellenőrzést végzett az Országos Építkezési Felügyelőség (ISC), amely számos rendellenességet talált, Cătălin Homor, a CNADNR vezetője és Dan Costescu azonban a vizsgálat lezárása után alig két nappal tett nyilatkozatában nem tett említést erről.
Eközben az észak-erdélyi autópálya egy másik szakasza kapcsán is problémák merültek fel: noha az útügyi hatóság tájékoztatása szerint jól haladnak a Gyalu és Magyarnádas közötti 9 kilométeres rész építésével, a sztrádát mégsem lehet majd megnyitni a forgalom előtt, amíg el nem készül a szomszédos szakasszal összeköttetést biztosító híd. A felüljáró kivitelezéséhez pedig még a versenytárgyalást sem hirdették meg – hívta fel a figyelmet az Economica.net gazdasági hírportál.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!