
2009. június 26., 09:482009. június 26., 09:48
Libegővel lehet majd feljutni a Szent Anna-tóhoz, ha Hargita és Kovászna megye önkormányzatának közös terve megvalósul. A projektről Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke számolt be. Mint elmondta, elsősorban az országban egyedüli vulkanikus tóhoz vezető út megjavítására kértek pénzt a kormánytól. A Bükszád–Bálványos– Torja–Kézdivásárhely 35 kilométeres útszakasz és a hét kilométeres Szent Anna-tói letérő ugyanis szinte járhatatlan. Az utat többször is lezárták, utoljára tavaly augusztusban, amikor a teherautókat is kitiltották. A lezárás azonban mérhetetlen károkat okoz a turizmusnak, ezért kisebb javításokkal igyekeztek megoldani a veszélyes szakaszokat.
| Finn mintára újítanák fel a hagyományos háromszéki fürdőket. Tavaly júliusban a Zabola melletti Petőfalván adták át az első finn mintára készült szaunát és kisfürdőt. A létesítménynek hatalmas sikere van, télen-nyáron használják a helybeliek és az odalátogató turisták. Ebből kiindulva döntött úgy a Kovászna Megyei Tanács, hogy még négy szaunakisfürdőt építtet. Besenyőn, Felsőcsernátonban, Olaszteleken és Bálványoson is a petőfalvi megvalósíthatósági tanulmány szerint lehetne dolgozni, így nem kerülne pénzbe a tervezés – jelentette ki Tamás Sándor. Az önkormányzat elnöke a héten Elena Udrea turisztikai minisztertől kért támogatást ezeknek a fürdőknek a létrehozására. Egy ilyen kisfürdő 150 ezer lejbe kerül, tehát a négyet 600 ezer lejből ki lehetne alakítani, magyarázta Tamás Sándor. |
Tamás Sándor közölte, a héten újabb ígéretet kaptak a Boc-kormány minisztereitől ennek a turizmus szempontjából rendkívül fontos útnak a teljes felújítására. Mivel megyei út, a Vasile Blaga vezette fejlesztési minisztérium, és mivel turisztikai létesítményhez vezet, az Elena Udrea által vezetett turisztikai minisztérium közösen finanszírozza az 5,5 millió euróba kerülő teljes korszerűsítést. Megtudtuk, nemcsak az utat kell újraaszfaltozni, az átereszeket, hidakat és támasztófalakat is meg kell erősíteni.
A két megyei önkormányzat további 70 ezer eurós kormánytámogatásra is pályázik, erre az összegre a nagyszabású turisztikai projekt terveinek elkészítéséhez van szükség. Ugyanis az elöljárók azt tervezik, hogy még idén elkészítik az előtanulmányokat. A két megye önkormányzata között elvi megegyezés született arról is, hogy alternatív megoldásokat dolgoznak ki, hogy a tóhoz özönlő turisták minél kevésbé szennyezzék a környezetet. Az elképzelés szerint a tótól mintegy másfél kilométernyire levő Kovászna megyéhez tartozó „kilátónak” nevezett területen alakítanak ki parkolókat.
Eddig lehet majd Bükszádról felmenni gépkocsival, Tusnádról pedig libegővel lehet majd megközelíteni a természeti látványosságot. A kilátótól gyalog, villamos buszokkal, kerékpárral lehetne eljutni a tóig. A korábbi statisztikák szerint nyári hétvégeken, naponta mintegy ezer gépkocsi parkol a Szent Anna-tónál.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.