Létszámstop a központi közigazgatásban – Magasabb adóterhek egyes vállalkozóknak

Létszámstop a központi közigazgatásban – Magasabb adóterhek egyes vállalkozóknak

A román kormány csütörtöki ülésén létszámstopot rendelt el az év végéig a központi közigazgatásban és magasabb adóterheket rótt ki a részmunkaidősöket foglalkoztató vállalkozókra.

MTI

2017. július 20., 19:272017. július 20., 19:27

A bukaresti kabinet döntését Mihai Tudose miniszterelnök jelentette be, aki közölte: az utóbbi időben túl sok személyt alkalmaznak a központi közigazgatásban a különböző intézmények, aminek véget kell vetni. Leszögezte:

senkit nem fognak elbocsátani, hanem felmérik az intézmények valós humánerőforrás igényét, és megpróbálják hatékonyabbá tenni működésüket,

hogy a rendelkezésükre álló emberállománnyal is tudják ellátni feladataikat. A felmérő bizottságnak a munkáját személyesen a miniszterelnök irányítja. Az állások befagyasztása nem érvényes az oktatásban és az egészségügyben.

A kormány augusztus 1-jétől az adótörvénykönyvet is módosította. Így

azok a vállalkozók, akik részmunkaidőben foglalkoztatnak alkalmazottakat, több társadalombiztosítási járulékot fizetnek majd,

mert augusztustól az 1450 lej (97 150 forint) bruttó minimálbér alapján számolják ki az államkasszába befizetendő járulékokat. A törvény hatálya alól kivételt képeznek azok a vállalkozók, akik diákokat vagy maximum 26 éves korú egyetemi hallgatókat, legfeljebb 18 éves korú inasokat, fogyatékosokat vagy nyugdíjasokat foglalkoztatnak pár órában. Mihai Tudose szerint a részmunkaidős alkalmazást sok vállalkozó adócsalásra használja.

A kormány által közölt adatok szerint

tavaly év végén 1,1–1,2 millió részmunkaidős munkaszerződés volt.

370 ezer aktív dolgozónak csak egy részmunkaidős szerződése volt, illetve 710 ezer személynek 903 lej bruttó fizetése volt. A kormány szerint az elmúlt időszakban a részmunkaidős szerződések száma gyorsabb ütemben nőtt, mint a teljes munkaidős szerződéseké.

A kormány azt követően fogadta el a két intézkedést, hogy a miniszterelnök leváltotta a héten a román adóhatóság elnökét, miután az első fél évben az államháztartás bevételei elmaradtak a remélt szinttől.

Románia GDP-arányosan 2,98 százalékos államháztartási hiányt vállalt idénre, de nemzetközi pénzintézetek és román elemzők is kételkednek, hogy a kabinet tartani tudja vállalását, ha nem változtat az állami költségvetés szerkezetén.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 09., kedd

Újra drágultak az üzemanyagok – 7,5 lej felett a gázolaj literenkénti ára a piacvezetőnél

A romániai üzemanyagpiacot vezető Petrom kedden reggel ismét emelte a benzin és a gázolaj literenkénti árát – ez már a harmadik emelés ebben a hónapban.

Újra drágultak az üzemanyagok – 7,5 lej felett a gázolaj literenkénti ára a piacvezetőnél
2024. április 08., hétfő

Olcsóbb gázt és áramot ígér a lakossági fogyasztóknak a miniszter már májustól

Jövő hónaptól sokan árcsökkentést fognak tapasztalni, különösen a gáz esetében, de az elektromos energia esetében is – jelentette ki hétfőn Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.

Olcsóbb gázt és áramot ígér a lakossági fogyasztóknak a miniszter már májustól
2024. április 08., hétfő

„Csak azért fizetünk biztosítást, hogy közlekedhessünk”: nem bízik a biztosítókban és a felügyeletben a lakosság

A romániai lakosságnak csupán 16 százaléka gondolja úgy, hogy a biztosítótársaságok foglalkoznak a kártérítés kifizetésével, ha megtörténik a baj – derül ki a romániai fuvarozók szövetsége megbízásából készült közvélemény-kutatásból.

„Csak azért fizetünk biztosítást, hogy közlekedhessünk”: nem bízik a biztosítókban és a felügyeletben a lakosság
2024. április 08., hétfő

Lefékezett az új és elektromos autók értékesítése

Idén márciusban 22 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új gépjárművek száma Romániában 2023 harmadik hónapjához képest; az elektromos autók szegmensében ennél is nagyobb mértékű, 35,9 százalékos visszaesést jegyeztek.

Lefékezett az új és elektromos autók értékesítése
2024. április 07., vasárnap

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani

Hamarosan hivatalosan is befejezettnek nyilvánítják a nagyváradi repülőtér korszerűsítési munkálatait, miután az utolsó szükséges eljárások után elkezdték a projekt átvételét.

A felújítás befejezése után nagyméretű gépek is használhatják a nagyváradi repülőteret – már ha sikerül járatokat odacsábítani
2024. április 07., vasárnap

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában

Az Európai Unió nem tiltja be a fosszilis tüzelőanyaggal működő kazánokat vagy fűtési rendszereket – például fali gázkazánokat, bojlereket, fűtőberendezéseket stb. – szögezte le közleményében az Európai Bizottság.

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában
2024. április 06., szombat

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat

Márciusban 1 137 956 nyugdíjas részesült szociális pótlékban, 1647-tel kevesebb, mint az előző hónapban – derül ki az Országos Nyugdíjpénztar (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat
2024. április 05., péntek

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban

Az Európai Unió országaiban átlagban 3,3 százalékkal került többe a hús idén februárban, mint egy évvel ezelőtt; a legnagyobb arányú árnövekedést Bulgáriában (8,2 százalék) és Romániában (7,7 százalék) jegyezték – közölte pénteken az Eurostat.

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban
2024. április 05., péntek

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét

Péntek óta megrendelhető a romániai márkakereskedéseknél az új Dacia Spring, miután közölték az arculatfrissítésen átesett népszerű elektromos autó árlistáját.

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét
2024. április 05., péntek

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány

A paradicsom- és fokhagymatermesztési program támogatásaira pályázó gazdák május 16-ig nyújthatják be kérelmeiket. A bukaresti mezőgazdasági szaktárca a hagymatermesztők támogatását is tervezi, erről a következő hetekben dönthet a kormány.

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány