Hirdetés

Lendületesen fejlődik a háromszéki turizmus

Az országos átlag felett teljesített a háromszéki turizmus. A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elemzéséből kiderül, hogy Háromszéken minden, idegenforgalomra vonatkozó mutató sokkal magasabb, mint az országos átlag.

Bíró Blanka

2012. március 28., 08:572012. március 28., 08:57

 Az elmúlt évben több mint 90 ezer turista vendégeskedett a háromszéki szálláshelyeken, vagyis 69,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban, miközben országos szinten 16 százalékos volt az éves növekedés. A turisták 70 százaléka a szállodákban éjszakázott, ám mégis a panziók forgalma növekedett a legdinamikusabban, 91 százalékkal több vendéget fogadtak, mint egy évvel korábban. A szálláshelyeken töltött éjszakák száma is több volt, mint egy évvel korábban, a 33 százalékos háromszéki növekedés jóval meghaladja a 12,2 százalékos országos átlagot. Az elmúlt évben eközben a háromszéki szálláshelyek kihasználtsága 41,06 százalékos volt, a forgalom júliusban tetőzött.

Herman Rosner, a kamara elnöke hangsúlyozta, ez a mutató valamennyi háromszéki szálláshelyre vonatkozik, ám Kovászna városában a gyógyturizmusra berendezkedett szállodákban július–szeptemberben szinte 100 százalékos volt a kihasználtság. Országos viszonylatban egyébként 26,4 százalékos volt a kihasználtság, tehát a háromszéki ezt is több mint 14 százalékponttal haladja meg. 

Rosner hangsúlyozta, a háromszéki turizmus ennél is lendületesebben fejlődhetne, ha a törvényhozók figyelembe vennék a javaslataikat: eltörölnék az üdülési csekkekre kivetett 16 százalékos adót, 5 százalékosra csökkentenék a gyógy- és egészségturisztikai csomagok általános forgalmi adóját (áfa), a közszférában csak belföldön értékesíthető üdülési csekkek formájában adnák ki a szabadságpénzt, hogy ezzel is a hazai turizmus fejlődését ösztönözzék.

A kereskedelmi kamara elnöke szerint segíteni kellene továbbá a helyi önkormányzatokat is, hogy korszerűsíteni tudják a gyógyfürdőhelyeket. Ezért fogalmazták meg már korábban azt a javaslatot, miszerint az ásványvizek, termálvizek  hasznosítása után  az állami kasszába befolyt összegek fele maradjon a helyi költségvetésben, azzal a kikötéssel, hogy ezt turisztikai fejlesztésekre fordítsák. Rosner hangsúlyozta, a gyógyturizmus lehet a hazai fenntartható fejlődés záloga, hiszen Romániában van Európa, gyógyításban is alkalmazható természeti kincseinek egyharmada.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés