Hirdetés

Lemondásra kényszerült a „tb-növelő” államtitkár

Elismerte az adótörvénykönyv módosítását célzó tervezet létezését Gabriel Biriş, a pénzügyminisztérium államtitkára. Mint szerda este a Digi 24 hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, a társadalombiztosítási hozzájárulások rendszerének egyszerűsítése a céljuk, és szó sincs a járulékok emeléséről. A tervezett módosítások körül kialakult botrány miatt azonban be is nyújtotta lemondását.

Bálint Eszter

2016. szeptember 08., 20:032016. szeptember 08., 20:03

2016. szeptember 08., 20:442016. szeptember 08., 20:44

Liviu Iolu kormányszóvivő csütörtökön délután jelentette be, hogy Dacian Cioloş miniszterelnök már reggel megkapta az államtitkár lemondását, és el is fogadta azt. A szóvivő is hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kormány nem tervez adó- és illetékemeléseket.

„Amint a pénzügyminiszter is mondta, ez a kormány nem tervez adó- és illetékemeléseket, nem kívánja növelni a társadalombiztosítási hozzájárulás mértékét sem a munkáltatók, sem az alkalmazottak, sem az egyéni vállalkozók, sem a szabadúszók esetében\" – szögezte le Iolu. Bejelentette egyúttal, hogy a kormány az elkövetkező időszakban közvitára bocsát az adótörvénykönyv módosítását célzó kezdeményezéseket, ám ezek csak a folyamat egyszerűsítését célozzák.

Amint arról beszámoltunk, szerdán bejárta a sajtót a hír, miszerint egy olyan sürgősségi kormányrendelet terve vár jóváhagyásra, ami egyebek mellett előírja, hogy 21,7 százalékos lesz a tb-járulék, és az egészet az alkalmazottnak kell kifizetnie. Anca Dragu pénzügyminiszter azonban még szerdán cáfolni sietett az értesüléseket, s azt mondta, hogy idén semmilyen adó vagy illeték emelésére nem készülnek.

Államtitkára, Gabriel Biriş szerdán a Digi 24 műsorában is arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban nagyon sokat dolgoztak az adóügyi törvények egyszerűbbé, hatékonyabbá tételén. „Az új adótörvénykönyvben nagyon sok jó dolog van, de vannak hiányosságai. Sajnálatos, hogy ez a tervezet, amiről minisztériumi szinten zajlott az egyeztetés, kiszivárgott azelőtt, hogy elmagyaráztuk volna\" – fejtette ki az államtitkár, mondván, sok olyan pont van benne, ami félreértésre adhat okot, ahogyan ez meg is történt. Szerinte nem ez a megfelelő pillanat az adóügyi törvények módosítására, a kiszivárgott dokumentum pedig csak egy munkaterv volt.

Biriş cáfolta, hogy nyilatkozatai ellentmondanának a miniszternek. „A tárcavezető nagyon korrektül mondott mindent. Ugyanazt mondom én is: sem a munkáltatók, sem a munkavállalók esetében nem beszélünk adóemelésről\" – szögezte le a pénzügyminisztérium államtitkára.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés