
Jóváhagyta a szöuli központi kerületi bíróság a Samsung-csoportot ténylegesen irányító alelnöknek, Li Dzse Jongnak a letartóztatására vonatkozó ügyészségi kérést az államfővel kapcsolatos korrupciós eljárás keretében.
2017. február 17., 11:082017. február 17., 11:08
2017. február 17., 12:212017. február 17., 12:21
A bíróság azonban elutasította az ügyben eljáró különleges ügyészség arra vonatkozó kérését, hogy letartóztathassák a Samsung Electronics elnökét, Pak Szang Dzsint. Li Dzse Jongot – aki egyúttal a csoport elektronikai tagvállalatának alelnöke – hétfőn 15 órán keresztül hallgatta ki az ügyészség, ez alapján kérték a bírósági engedélyt a letartóztatásához, majd csütörtökön a bíróság hallgatta ki, és ez alapján döntött a letartóztatás jóváhagyása mellett.
A vádhatóság már egy hónappal ezelőtt is kérte Li Dzse Jong letartóztatását vesztegetés, sikkasztás és hamis tanúzás gyanújával. A bíróság pár nappal később elutasította ezt, mert a nyomozás akkori szakaszában nem tartotta szükségesnek, illetve megalapozottnak a letartóztatást.
Az ügyészség ezúttal újabb vádakkal egészítette ki a korábbiakat, és további bizonyítékokkal szolgált. A bíróság pénteki közleménye szerint elfogadta ezeket. Az ügyészségnek mostantól kezdve húsz napja van arra, hogy vádat emeljen Li Dzse Jong ellen.
Pak Szang Dzsinnal kapcsolatban azt közölte a bíróság, hogy „a cégnél betöltött szerepére tekintettel” nehéz igazolni az ő letartóztatása indokoltságát. A Samsung történetében Li Dzse Jong az első vezető, akit letartóztatnak, és ez valószínűleg megrázza a dél-koreai üzleti életet, valamint elégedettséggel tölti el azokat, akik bírálják a dél-koreai gazdaságot uraló, gazdag családok irányította konglomerátumok összességét, a csebolt.
A bíróság Li Dzse Jonggal kapcsolatos döntését az igazságszolgáltatás próbájának tekintették, hiszen az korábban mindig elnéző volt e családokkal szemben, ha felmerült esetükben valamilyen fehérgalléros bűncselekmény gyanúja, arra hivatkozván, hogy nagyban hozzájárulnak a nemzetgazdasághoz.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!