Hirdetés

Különgépekkel hozzák haza az Antalyában rekedt romániai turistákat

Gőzerővel folyik a szervezés, hogy a törökországi Antalyában üdülő körülbelül 1000 romániai turista hazakerüljön, miután a Premium Holidays turisztikai iroda szombaton bejelentette, hogy fizetésképtelen. Adrian Ştef, az idén indult, Marosvásárhelyről és Szatmárnémetiből turistákat szállító charter indításának ötletgazdája a Krónikának elmondta: aggodalomra nincs ok, mindenkit hazahoznak, a vakációzóknak pedig legfeljebb 4-5 órás késéssel kell számolniuk.

Szucher Ervin

Babos Krisztina

2011. szeptember 06., 07:112011. szeptember 06., 07:11

A Szatmár Megyei Tanács alelnöke tegnap kora délután úgy nyilatkozott: este már két 200 személyes repülőgépnek kellett érkeznie Törökországból – a nagyváradi, temesvári és szatmárnémeti turistáknak Temesvárra kellett érkezniük, a kolozsváriak és a marosvásárhelyieknek pedig a kolozsvári reptéren kellett landolniuk, ahonnan az ígéretek szerint a Premium Holidays autóbuszokkal szállította haza valamennyiüket.

Előre sejthető volt a gond

Adrian Ştef kifejtette: már múlt szerdán jelezte neki az egyik szatmárnémeti utazási iroda, hogy gondok vannak. Ekkor elkezdett érdeklődni, de mindenhonnan azt a választ kapta, hogy ramadán van, ilyenkor pedig Törökországban megáll az élet, és teljesen normális dolognak számít, hogy a banki átutalások is szünetelnek, ezért megnyugodott. Szombaton azonban az antalyai üdülők számára a romániai utakat szervező Premium Holidays a hivatalos honlapján is bejelentette, hogy fizetésképtelen. Ezt követően az utazási irodák országos szervezete egy krízisközpontot alakított, hogy haza tudják hozni az utasokat, illetve hogy megoldják az elkövetkező napokra is a zavartalan utasszállítást. Adrian Ştef egyébként úgy tudja: a Premium Holidays egyik törökországi partnere maradt adós a vállalatnak egy nagy összeggel, valamint néhány romániai utazási iroda sem fizetett nekik időben, ezért 300 ezer eurónyi mínuszuk gyűlt össze. Hozzátette: sem a szatmárnémeti, sem a marosvásárhelyi utasokat toborzó irodákkal nem volt gond.

„Nem értem, hogy a cég miért nem választotta külön a jól működő üzleteit a problémás vállalkozásoktól, és miért sodort bajba egy jó kezdeményezést” – tette fel a kérdést az alelnök, hozzátéve, hogy a kezdeti nehézségek után, amikor mindössze 50–60 utasuk gyűlt össze, nagyon megtetszett az üdülni vágyóknak a törökországi út, és az utóbbi néhány járatukra már minden jegy elkelt. Eddig 12 gép indult Marosvásárhelyről Szatmárnémeti érintésével Antalyába, és az utolsó három gép meg is telt, azaz elfoglalták a szatmáriaknak fenntartott 100, illetve a vásárhelyiek számára rendelkezésre álló 70-75 helyet is. A hazautat egyébként a helyi utazási irodák finanszírozzák.

Garantált utazás?

Nyugalomra intette a turistákat Bajna Örs, a Premium Holidays törökországi idegenvezetője. Az Antalyában tartózkodó idegenforgalmi szakember lapunknak elmondta, hogy azoknak a vendégeknek, akiknek hétfőn délben járt le a tengerparti nyaralásuk, a tegnapi nap folyamán három repülőgépet biztosított a cég.  „Mindannyian kitöltötték a teljes nyaralásukat, és nagyon jól érezték magukat Antalyában. Mint ahogy remélhetőleg azok is jól fogják érezni magukat, akik a lejárató kampány ellenére vállalták az utazást, és hétfőn Törökországba repültek” – nyilatkozta a Krónikának Bajna. Az idegenvezető belátta, hogy a több mint hatszáz vakációzni vágyó közül  tegnap csak 330-an érkeztek meg Törökországba, a többi lemondta a nyaralását. „Ez a 330 vendég jól ismeri a cégünket, és vállalta, hogy kifizeti a szállást, mert bízik bennünk, hogy egy-két hónapon belül visszatérítjük a befizetett összeget” – mondta el a Premium Holidays idegenvezetője. Azoknak, akik belementek a pluszköltségbe, igencsak a zsebük mélyére kellett nyúlniuk, ugyanis a recepciónál foglalt szoba jóval drágább, mint egy turisztikai irodán keresztül befizetett kirándulás esetében. Bajna Örs szerint egy hétre minden vendégnek legalább 800 eurót kellett lepengetnie, abban az esetben viszont, ha ötcsillagos luxusszállodát választott, akár 2500–3000 eurót is ki kellett fizetnie.

Az utazásszervezők átverést kiáltanak

Korántsem ennyire derűlátó és felszabadult Hajdú Zoltán, a marosvásárhelyi Thomas Hux utazási iroda tulajdonosa. Cégének összesen 16 ügyfelet kell valamiféleképpen kárpótolnia a Premium Holidays miatt, de így is csaknem tízezer eurót kell lepengetnie. Amennyiben a vendég mégis a törökországi utazást választja, számára a Thomas Hux más tour-operator csomagját kénytelen megvásárolni. „Ebben az országban mintha nem is léteznének törvények, úgy verik át az embert. Augusztus 25-én felhívtak Bukarestből a Premium Holidaystől, hogy sürgősen küldjük az ügyfelektől bevasalt pénzt, mert a muzulmán világ nagy ünnepe, a ramadánra való tekintettel a bankok egy néhány napig bezárnak. Mi, hülyék ezt bevettük, ahhoz, hogy szeptember 2-án kiderüljön, hogy a török fél bebukott” – panaszkodott lapunknak Hajdú, aki szerint teljesen nyilvánvaló az átverés. Suleiman Selciuk, a Premium Holidays cég romániai tulajdonosa türelemre inti a turisztikai csomagjait árusító kisebb irodák képviselőit. A konstancai vállalkozó mindenkinek megígérte, hogy legtöbb hatvan napon belül megtéríti a befizetett összegét. „Nem hinném, hogy egy csődbe ment céget érdekelné a kisebb utazási irodák anyagi helyzete, és csakugyan visszafizetné az átutalt összeget” – vélekedett Hajdú Zoltán.

Ştef nem adja fel

Adrian Ştef szerint a problémák ellenére a jövőbeli antalyai nyári charterjártok számára a „piac már készen van”, így valószínűleg jövőre is folytatják az utaztatást, de nem a Premium Holidaysen keresztül. Az idei járatokat is megpróbálják mindenképp pótolni, de ha valakinek elment a kedve Törökországtól, annak más lehetőséget ajánlanak fel. Mint beszámoltunk, a Marosvásárhely–Szatmárnémeti–Antalya járatra a Premium Holidays kötött szerződést a Sky Airlines légitársasággal, az üdülőjegyeket pedig helyi utazási irodák értékesítették. A Szatmár Megyei Tanács azzal segítette a kezdeményezést, hogy alacsony szinten tartotta a reptéri illetéket, így nem került többe egy utazás, mintha Kolozsvárról indultak volna a turisták, akik megspórolhatták a kolozsvári úttal járó kiadást és az időt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
Hirdetés