Hirdetés

Közös infrastruktúra-fejlesztésről egyeztek meg Bukarestben a Három Tenger Kezdeményezés országai

•  Fotó: Presidency.ro

Fotó: Presidency.ro

Közlekedési, energetikai és digitális hálózatok fejlesztéséről és összekapcsolásáról egyeztek meg Bukarestben a Három Tenger Kezdeményezés (3SI) országai, és elfogadták a közösen megvalósítandó projektek listáját – jelentette be kedden Klaus Johannis román államfő a 3SI bukaresti csúcstalálkozójának eredményeit ismertetve.

MTI

2018. szeptember 18., 17:482018. szeptember 18., 17:48

2018. szeptember 18., 17:502018. szeptember 18., 17:50

Elsősorban, de nem kizárólag, észak-déli folyosók kiépítéséről van szó – magyarázta az államfő, majd hozzátette: a találkozón elfogadott közös nyilatkozat leszögezi, hogy a kezdeményezésben részt vevő - a Balti-, az Adriai- és a Fekete-tenger között található – 12 európai uniós tagállam a térség nyugat-európai szinthez történő felzárkóztatását, azaz „valós konvergenciáját” szorgalmazza, ugyanakkor a transzatlanti együttműködés erősítésének is híve.

A bukaresti csúcson a térség kereskedelmi kamaráinak és egy közös fejlesztési alap létrehozásáról írtak alá szándéknyilatkozatot.

Hirdetés

A 3SI a közép-kelet-európai térség gazdasági kohézióját erősítő, első ízben megszervezett üzleti fórumot is rendszeresíteni fogja. A fórumra nyugat-balkáni országokból, illetve a keleti partnerség államaiból is érkeztek üzletemberek, ebből is hagyományt akarnak teremteni – mondta Johannis.

A 3SI bukaresti csúcstalálkozóján Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, Rick Perry, az Egyesült Államok energiaügyi minisztere és Heiko Maas német külügyminiszter is részt vett.

A találkozón elfogadott nyilatkozat üdvözli a térség iránt tanúsított kiemelt érdeklődést, az EU és az Egyesült Államok részéről megnyilvánuló támogatást és arról is döntés született, hogy – tekintettel a térséghez fűződő gazdasági érdekeltségeire – Németországot partnerévé fogadja a 3SI.

Idézet
Közép-Kelet-Európa országainak tudniuk kell, hogy számíthatnak az Egyesült Államokra az energiaellátásuk terén. Nem engedhetjük meg, hogy az energiaszektort büntetésként, vagy a nemzetbiztonság veszélyeztetéseként játsszák ki egyes országok ellen”

– mutatott rá Perry a 3SI bukaresti találkozóját záró sajtóértekezleten.
Hozzátette: aggasztó, hogy a Krím félsziget annektálása óta Európa függősége az orosz gáztól az addigi 30-ról 40 százalékra emelkedett, Amerika ezért is támogatja a 3SI-t az energiaforrások változatosabbá tételében.

A Három Tenger Kezdeményezés következő csúcstalálkozóját Szlovénia szervezi meg – jelentette be a román államfő.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.

A GDP-nek is „befűt” a kánikula
A GDP-nek is „befűt” a kánikula
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

Hirdetés
2026. június 26., péntek

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét

Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét
2026. június 26., péntek

Nem a profitra hajt, mégis milliárdos nyereséget termelt a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.

Nem a profitra hajt, mégis milliárdos nyereséget termelt a román jegybank
2026. június 26., péntek

Felpörgött az uniós források lehívása, rekorddöntésről számolt be a miniszter

Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.

Felpörgött az uniós források lehívása, rekorddöntésről számolt be a miniszter
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Magyarország és Románia sem áll készen az euróra, pedig sokan szeretnék

Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.

Magyarország és Románia sem áll készen az euróra, pedig sokan szeretnék
2026. június 25., csütörtök

Egyre népszerűbb a nyári meló a tinik körében – Akár 15 éves kortól is dolgozhatnak, de be kell tartani a szabályokat

Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.

Egyre népszerűbb a nyári meló a tinik körében – Akár 15 éves kortól is dolgozhatnak, de be kell tartani a szabályokat
2026. június 24., szerda

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét az ENGIE

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét az ENGIE
Hirdetés
Hirdetés