
2011. szeptember 02., 12:002011. szeptember 02., 12:00
Az intézkedés egy sor közintézmény alkalmazottait érinti. Szerdai ülésén a kormány törölt a hatályos törvényekből minden olyan rendelkezést, amelynek alapján több közintézmény megtarthatta bevételei egy részét, hogy abból az alkalmazottainak biztosítson bérpótlékot – tudta meg kormányzati forrásból a Mediafax hírügynökség. Az idézett források szerint a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalások során, illetve az azt követő szándéknyilatkozatban Románia vállalta, hogy 2012-től megszünteti a közintézményi bérpótlékalapok működésének törvényi hátterét. Ez egy fontos feltétele az IMF-fel kötött készenlétihitel-egyezmény folytatásának – tették hozzá a források. Az érintett intézmények között van az Állami Tartalékok Felügyelete, az Országos Fogyasztóvédelmi Hivatal, az Ásványtartalékok Felügyelete. Megszűnik a különalapból folyósított bérpótlék 2012-től az igazságszolgáltatási rendszerben dolgozó személyzet, a rendőrök, a vámügyi dolgozók és a pénzügyőrség alkalmazottai esetében is. Nem kapnak ilyen bérpótlékot a pénzügyminisztérium és a területi pénzügyi igazgatóságok, az Országos Egészségbiztosító Pénztár, az egészségügyi minisztérium, a közegészségügyi hivatalok, a környezetvédelmi minisztérium, a vízügyi hivatal, az országos szerzőjogi hivatal alkalmazottai sem. Az idézett források szerint a kormány a 2012-es bértörvényben határozza majd meg, milyen formában ellensúlyozza az eltörölt juttatásokat. n Krónika
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.