
Fotó: Veres Nándor
Lemondana a kormány arról az elképzelésről, amely szerint a jövedelem nélküli felnőtt korú állampolgárok számára is kötelezővé tennék az egészségbiztosítási hozzájárulás (CASS) befizetését – nyilatkozta szerdán Dan Suciu, a kabinet szóvivője.
2016. január 06., 19:152016. január 06., 19:15
2016. január 06., 19:242016. január 06., 19:24
Mint rámutatott: kérdésessé vált, hogy az illeték kiterjesztése követi-e a közterhek arányos és igazságos elosztásának elvét, ezért elképzelhető, hogy a kormány módosítani fogja az új adótörvénykönyv erre vonatkozó előírását.
„Úgy tűnik, hogy az egészségbiztosítási hozzájárulás begyűjtése a jövedelem nélküli polgároktól több költséggel járna az állam számára, mint amekkora bevételt be tudna hajtani az intézkedés nyomán. Nem fogunk országszerte emberekre vadászni\" – fogalmazott a kormányszóvivő. Suciu rámutatott: a kabinet a következő időszakban „megpróbálja tisztázni\" a hozzájárulás kötelező érvényére vonatkozó elképzelést, de elmondása szerint a kormány továbbra is az adóalap emelését támogatja inkább.
A szóvivő rámutatott: legkésőbb január végéig megvizsgálják, hogy az elképzelés fenntartható-e – mind adóügyi, mind alkotmányos szempontból. „Az állami költségvetésre nem lesz semmilyen hatással, ha végül törlik ezt a cikkelyt a törvényből, az éves büdzsé elkészítésekor ugyanis nem vették figyelembe a jövedelem nélküli személyektől származó bevételt\" – tette hozzá Suciu.
A január elsejétől hatályba lépett új adótörvénykönyv értelmében ettől az évtől a jövedelemmel nem rendelkező személyeknek is be kellene fizetniük az egészségbiztosítási hozzájárulást, vagyis a jelenleg 1050 lejes minimálbér 5,5 százalékát. A jogszabály arra is kitér, hogy a közteher befizetése alól mentesülnek a 18 év alattiak, a 26 évnél fiatalabb diákok és egyetemi hallgatók, a várandós nők, a mozgássérültek és a politikai üldözöttek.
A jövedelemmel nem rendelkező, de a hozzájárulás kifizetésére kötelezett személyeknek az adóhatóságnál kell jelentkezniük, hogy bekerüljenek a nyilvántartásba. Amennyiben egy jövedelemmel nem rendelkező – de az említett kategóriákba se tartozó – személy legalább hat hónapig nem fizeti be az egészségbiztosítási hozzájárulást, a minimálbér hatszorosát kell lerónia bírságként.
Az Economica.net gazdasági és pénzügyi hírportál korábban arról számolt be, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) által közölt adatok szerint 3,36 millió olyan román állampolgár szerepel a háziorvosok adatbázisában, akik nem rendelkeznek egészségügyi biztosítással, vagyis nem fizetik be az illetéket. A CNAS lajstromában ugyanakkor 3,78 millió gyermek és 355 ezer 26 év alatti, tanulmányait végző fiatal szerepel, akik után eddig nem kellett befizetni az illetéket. Az adatbázisban emellett 2,97 millió olyan személy is szerepel, akik után az állam fizeti közpénzből a CASS-t – az érintettek többsége havi 740 lejnél kevesebbet kereső nyugdíjas, munkanélküli, illetve szociális segélyben részesülő személy.
Az egészségbiztosítási hozzájárulás szinte mindenkire vonatkozó kiterjesztése tavaly szeptemberben került nyilvánosságra, amikor az új adótörvénykönyv megjelent a Hivatalos Közlönyben. Az akkor még Victor Ponta vezette kormány alig néhány nap múlva magyarázkodásra szorult, a pénzügyminisztérium ugyanis azt közölte, hogy valamilyen formában mindig is kötelező volt mindenki számára – néhány kivételtől eltekintve – a közteher kifizetése. A szaktárca úgy fogalmazott: „a biztosítotti státus megszerzése nem opcionális, és nem a jövedelemszerzéstől függ\", az új adótörvénykönyv előírásai pedig „gyakorlatilag nem térnek el sokban\" az eddig hatályban lévő dokumentumtól.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
szóljon hozzá!