Hirdetés

Kötelező autóbiztosítás: új szabályok várhatók

Több ponton is módosítaná a kötelező gépjármű-biztosításokra (RCA) vonatkozó szabályokat a Pénzügyi Felügyelet (ASF): az intézmény honlapján elérhető dokumentumot szeptember 17-éig lehet véleményezni, azt követően életbe is lép, nincs szükség a kormány vagy a parlament jóváhagyására.

Krónika

2016. szeptember 10., 11:412016. szeptember 10., 11:41


Szabályozott árrés

A javaslat egyik talán legfontosabb és mindenkit érintő előírása korlátozná az „árrésnek” nevezett hányadot, amit a biztosítótársaságok alkalmaznak a kötvény díjszabásának megállapításakor. Egyébként nem az árrés a legszerencsésebb megfogalmazás a díjszabás meghatározott összetevőjére, ez egyfajta kereskedelmi díj. A kötvény árának ugyanis két összetevője van: az úgymond biztosítási díj és a kereskedelmi díj. Utóbbiba számolják fel a biztosítók adminisztratív költségeit (átlagban az árrés 30 százaléka), a viszontbiztosítás megkötésével járó kiadásokat (5 százalék), és ebből a díjból származik a társaság profitja (10 százalék) is.

Átlagban ez a kereskedelmi díj megkétszerezi a biztosítási kötvény árát. A tervezett módosítás szerint viszont ezentúl nem lehetne több a biztosítási díj 20 százalékánál. Az Econimca.net gazdasági portál értelmezése szerint egy 1600 köbcentiméteres hengerűrtalmú személygépkocsi esetében a biztosítási díj 560 lej, a kereskedelmi díj pedig 840 lej körül alakulhat, így a jelenlegi díjszabás 1400 lej. Amennyiben viszont a tervezetben szereplő formában lép hatályba az új előírás, akkor az árrés nem lehet több, mint 672 lej, tehát bónusz-malusz nélkül 1232 lej lenne a kötvény ára.

Nem mindegy, traktor vagy kamion

Egy másik fontos változást is bevezetne az ASF: eltörölné azt az előírást, ami miatt egy kategóriába esik jelen pillanatban a külföldre járó kamion a traktorral vagy a betonkeverővel. Ezentúl az határozná meg a biztosítás értékét, mennyi a valószínűsége annak, hogy baleseteznek, ami a haszonjárművek esetében elég alacsony. Az Economica.net-nek nyilatkozó piaci szakértő szerint míg egy balesetet soha nem szenvedett betonkeverő biztosítása május-júniusban még 4000 lej volt, szeptemberben a legalacsonyabb kötvényár 8600 lej.

Kevesebb kedvezményt engednének

10 százalékban határozná meg ugyanakkor a Pénzügyi Felügyelet azt az árengedményt, amit a biztosítótársaságok felajánlhatnak. Jelenleg a nagy, több mint százkamionos flották esetében a kedvezmény 30 százalék körül alakul. Az a mintegy 25 ezer vállalkozás, amelyiknek 4-5 teherautója van, nem kap semmiféle engedményt, míg a nagyok harmadával kevesebbet fizetnek egy kötvényért, mint ők.

Sokat baleseteznek a kamionosok

Eközben az Omniasig biztosító közleményben igyekezett megmagyarázni, hogy a fuvarozóknak miért kell drágább kötelező felelősségbiztosítást kötniük. Mint hangsúlyozták, az elmúlt években jelentősen megugrott a fuvarozók által okozott balesetek kártalanítására fordított összeg, főleg az erkölcsi kártérítések és a testi sértések után kifizetett összegek terén. Az idei év első felében például az Omniasig 47,49 millió lej (10,5 millió euró) értékben fizetett kártalanítást a kötelező gépjármű-biztosítási (RCA) kötvény alapján a fuvarozók által okozott károk után, ami 30 százalékos növekedést jelent 2015 azonos időszakához viszonyítva.

Mint a közleményből megtudhatjuk, az Omniasig naponta 23 olyan RCA-iratcsomót intéz, amelyik fuvarozók által okozott balesettel kapcsolatos, ami lényegesen meghaladja a többi járműkategóriával kapcsolatos dossziék számát. Naponta mintegy 58 000 euró értékben fizetnek kártalanítást fuvarozók által okozott károk után. Az első fél évben ezek a kifizetések jelentették a kártalanítások összegének a 35 százalékát.

2015-ben az Omniasig 73,22 millió lej (16 millió euró) értékben fizetett kártalanítást RCA-kötvények alapján a nagy fuvarozók által okozott balesetek után. A 16 tonnásnál nagyobb kamionok kétszer több balesetet okoznak, mint a többi teherszállító jármű, az RCA-kötvények összességéhez mérve pedig háromszor többször kell utánuk kártalanítást fizetni. A buszok 1,5-szer okoznak több balesetet, mint a többi jármű.

A közlemény arra is kitér, hogy az Omniasig fizetett már ki 6,78 millió lej kártalanítást egy kamion által Franciaországban okozott baleset után, amikor is egy fékhiba miatt egy személy életét vesztette, 3 személy súlyosan, 3 személy könnyebben megsérült és 14 jármű rongálódott meg. Egy németországi balesetet is megemlítenek, amikor a kártalanítás 5,34 millió lej volt: egy román sofőr nagy sebességgel közlekedett a nedves aszfaltcsíkon, egy kanyarban elvesztette uralmát a jármű felett, lesodródott az úttestről, és felborult. Két személy súlyosan, öt pedig könnyebben megsérült.

Többet fizet, aki több kárt okoz

„Az elmúlt időszakban egyre gyakrabban vádolják azzal a biztosítótársaságokat, hogy módosították az RCA-díjszabásokat, ám figyelmen kívül hagyják, hogy jelentősen megnőtt a fuvarozók által okozott balesetek száma és az RCA-kötvények után kifizetett kártalanítások értéke. Az RCA-biztosítások szegmense nem lehet fenntartható az árak állandó kiigazítása nélkül, a helyzetet pedig az érintettek közös erőfeszítésével lehetne orvosolni” – nyilatkozta Mihai Tecău, az Omniasig Vienna Insurance Group vezetője.

„A kötvények díjszabását egy sor tényező alapján határozzák meg, a legfontosabb ezek közül a károk gyakorisága és súlyossága. A magasabb ár a nehézgépjárművekre jellemző, amelyek esetében a károk gyakorisága és súlyossága egyaránt indokolja ezt. A helyzet megoldását a közúti magatartás megváltoztatása jelentené és nem a biztosítási piacra vonatkozó törvényi intézkedések” – vallja Bogdan Tudor, a biztosító igazgatótanácsának tagja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés