Hirdetés

Kötelező autóbiztosítás: jelentősek a különbségek

Településről településre változik, mekkora díjat kell fizetniük azoknak az autótulajdonosoknak, akik kötelező gépjármű- felelősségbiztosítást szeretnének kötni. A díjszabás a Bánság és Erdély fővárosában is alacsony.

Balogh Levente

2012. március 08., 07:452012. március 08., 07:45

Temesvár és Kolozsvár is azon romániai városok közé tartozik, ahol a legalacsonyabb a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás összege – derül ki egy tegnap közzé tett felmérésből. A Finanţiştii.ro című gazdasági portál által közölt összehasonlítás szerint átlagosan a temesváriaknak kell a legkevesebbet fizetniük a kötelezőért, míg a konstancaiaknak kell a legmélyebben a zsebükbe nyúlniuk, ha biztosítást akarnak kötni. A sorrendet a tíz legnagyobb, kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást forgalmazó cég adatainak felhasználásával készítették.

Mint ismeretes, a kötelező díjának kiszámításakor számos, az autótulajdonossal kapcsolatos szempontot figyelembe vesznek a biztosítók. Ennek alapján egy 35 éves, tízéves vezetői tapasztalattal rendelkező, 1600 köbcentis Dacia Logant birtokló temesvári autótulajdonos, aki az elmúlt három évben nem okozott jelentősebb balesetet, átlagosan 447 lejt fizet biztosítási díjként évente. A díjak egyébként 335 és 518 lej között mozognak.

Egy ugyanolyan autóval és adatokkal rendelkező konstancainak ugyanakkor 28 százalékkal kell többet fizetnie. Ez 126 lejjel jelent többet évente, vagyis átlagosan 573 lejt kell kipengetnie a kötelező megkötésekor. A biztosítók által alkalmazott díjszabások alsó határa 407, a felső 785 lej évente. Bukarest azon nagyvárosok közé tartozik, ahol a biztosítók nem „kopasztják meg” nagyon az autósokat: a fent említett paraméterekkel rendelkező átlagos autótulajdonos évente 513 lejt fizet, a díjak alsó határa itt 373,5, a felső pedig 628 lej évente.

Temesvár után egy dél-romániai város lakóinak éri meg a leginkább kötelező biztosítást kötni: Ploieşti-en átlagosan 479 lej az éves díj, míg a szintén dél-romániai Craiova a drágább városok közé tartozik. Olténia fővárosában ugyanis átlagosan 572 lejbe kerül a kötelező. A statisztikai különbségek a biztosítók saját adatain alapulnak. Ezeket annak a figyelembevételével számítják ki, hogy a vizsgált városokban mennyi és milyen súlyos balesetet okoznak az autótulajdonosok. A kötelező biztosítások díjszabásának összehasonlítására egyébként a www.rca-ieftin.ro portál is lehetőséget biztosít. n B. L.

A legolcsóbb kötelező biztosítások (átlagos összeg/év)
  1. Temesvár    447 lej
  2. Ploieşti    479 lej
  3. Kolozsvár    501 lej
  4. Bukarest    513 lej
  5. Iaşi    514 lej
  6. Galac    527 lej
  7. Brassó    530 lej
  8. Brăila    533 lej
  9. Craiova    572 lej
10. Konstanca    573 lej
Forrás: Finantistii.ro

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége

Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni

Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni
2026. március 17., kedd

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt

Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt
2026. március 17., kedd

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél

Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt

Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt
2026. március 15., vasárnap

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)

A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)
2026. március 13., péntek

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak

Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak
Hirdetés
2026. március 13., péntek

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek
2026. március 13., péntek

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron

Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron
2026. március 13., péntek

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban

Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban
Hirdetés
Hirdetés