
Az Európai Parlament arra kötelezi a bankokat, hogy az ügyfél kérésére nemzeti devizára váltsák át a korábban más valutában felvett hiteleket, hogy a pénzintézetek ügyfelei védekezhessenek az árfolyam-ingadozások esetén.
2014. január 09., 19:242014. január 09., 19:24
A brüsszeli döntéshozó testület már megszavazta a vonatkozó irányelvet. Ennek értelmében azonban a pénzintézeteket arra nem kötelezik, hogy módosítsák a szerződésben rögzített kamatokat, mint ahogy arra sem, hogy a hitel felvételének időpontjában érvényes árfolyamra térjenek vissza – ez például Magyarországon a kormány döntése alapján kötelező.
Az EU-s irányelv már hatályos, a bukaresti hatóságoknak a legtöbb két éven belül kell törvényerőre emelniük a rendelkezéseket. A román kormány egyébként úgy is dönthet, hogy a hitelszerződés megkötésének időpontjában érvényes érfolyamhoz kell visszatérni. Az EP ugyanakkor azt csak javasolja a bankoknak, hogy a pénznem átváltásával módosítsák a kamatokat is.
A szakemberek azonban arra is felhívják a figyelmet, hogy nem minden esetben éri meg a más valutában felvett hitelt lejre konvertálni, hiszen míg például a hosszúlejáratú eurós kölcsönök kamata valamivel több, mint 5 százalék, a lejalapú hitelnél a kamat elérheti a 12-13 százalékot. Csak abban az esetben érné meg az ügyfélnek ezt kérelmeznie, ha a bank a 2007-2008-as árfolyamhoz térne vissza a konvertálással, amikor egy euró kevesebb mint 4 lejt ért.
A hatályos szabályozás értelmében egyébként ha az ügyfél át szeretné váltani az euróban, svájci frankban vagy más valutában felvett hitelét lejre, a bank új kölcsönként kezeli ezt a kérést, tehát újabb jótállást, fizetésigazolást, dokumentumokat kérhet.
Másrészt az európai uniós irányelv azt is javasolja a pénzintézeteknek, hogy keressenek megoldásokat az olyan esetekre, amikor az ügyfél nem tud törleszteni, és csak végső esetben folyamodjanak a kényszervégrehajtáshoz.
„Az irányelv mindenképpen egy plusz eszköz lehet, hogy a hiteligénylők kivédjék az árfolyam-ingadozás kockázatait. Mindenképpen az adott helyzet határozza meg, hogy érdemes-e élni ezzel a lehetőséggel vagy sem” – fogalmazta meg a Krónika megkeresésére egy bankpiaci szakember. A pénzügyi szakértő példaként azokat hozta fel, akik a válság előtt svájci frankban vettek fel hitelt, mivel viszonylag stabilnak gondolták ezt a valutát, arra pedig akkor még senki nem számított, hogy a válság elől mindenki svájci frankba menekíti majd a nemzeti valutáját, s ezzel meredeken emelkedni kezd a frank árfolyama.
Szerinte pontosan az ilyen esetekre jó védekezés a lehetőség, amit a most elfogadott EU-s irányelv előír. A bankár ugyanakkor emlékeztetett, a más valutában felvett hitelek törlesztőrészletét két paraméter határozza meg: a hitel ára és a valuta árfolyama, jelenleg pedig az árfolyam nagyobb kockázatot jelent, mint a kamatingadozás.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!