
Öt évre korlátozná valamennyi uniós tagállam esetében a munkavállalási engedély érvényességét Eugen Teodorovici román pénzügyminiszter.
2018. november 27., 20:392018. november 27., 20:39
A Viorica Dăncilă vezette balliberális kormány tárcavezetője egy, a duális oktatásról és a munkaerőhiányról kedden a parlamentben rendezett vitán vetette fel az ötletet. Eugen Teodorovici elmondta: a többi uniós tagállam pénzügyminisztereinek is felvetette már az elképzelését, miszerint az Európai Unió valamennyi országában vezessenek be azonos időtartamra érvényes munkavállalási engedélyt, amely ne legyen meghosszabbítható.
„Beszélni kell tehát egy ilyen intézkedésről. Maximum 5 év, és 5 év után viszontlátásra, menj más országba munkát keresni” – fogalmazott a pénzügyminiszter. Javaslata azonban a kormánykoalíción belül sem aratott osztatlan sikert. Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus és a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke szerint a romániai munkaerőhiányra nem az EU-n belüli munkvállalási jog korlátozása a megoldás. Hozzátette: az általa vezetett politikai alakulat nem ért egyet Teodorovici javaslatával.
„Semmiképpen se értünk egyet egy ilyen javaslattal, mert az Európai Unión belüli munkaválallási jogot minden román állampolgár elnyerte, nagyon sokan élnek is ezen jogukkal, és a romániai munkaerőhiány valós problémáját nem lehet megoldani egy olyan jog korlátozásával, amely az európai uniós tagsággal jár. Más megoldások után kell néznünk, nem mi vagyunk az egyetlen ilyen helyzetben lévő ország, tanulhatunk mások példájából” – idézte az Agerpres hírügynökség Călin Popescu-Tăriceanut.
Az idei év első kilenc hónapjában a múlt év azonos időszakához képest 8,2 százalékkal, 19 812 900-ról 21 446 200-ra nőtt a légiutas-forgalom Romániában az Országos Statisztikai Intézet (INS) szombaton közzétett adatai szerint.
A kormány elfogadott egy rendeletet, amely kiiktatja a védelmi iparba történő beruházásokat gátló akadályokat – jelentette be Radu Miruță.
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima és Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
Sokan számolnak be arról, hogy a villanyszámla-ársapka júliusi eltörlése után nagyjából megduplázódott a havi kiadás. Így nem csoda, hogy a háztartások nagy része új szokások kialakításán dolgozik a villanyáram-fogyasztás csökkentése érdekében.
A román és a magyar kormány együttműködési megállapodást készül aláírni az elektromos vezetékek szállítási kapacitásának növeléséről – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan.
A nyugdíjak és a szociális segélyek kézbesítése terhet jelent a Román Posta számára – jelentette ki Valentin Ștefan vezérigazgató.
Az év első tíz hónapjában a nyers adatok szerint 1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában 2024 azonos időszakához képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). Havi szinten viszont folytatódott a lejtmenet.
Tovább bővül a Nagyváradról repülővel elérhető külföldi célpontok sora – jelentette be pénteken Florin Birta, a város polgármestere.
A harmadik negyedévben az euróövezetben 0,3 százalékkal, az Európai Unióban 0,4 százalékkal nőtt a GDP az előző negyedévhez képest, amikor 0,1 százalékkal, illetve 0,3 százalékkal javult a gazdaság teljesítménye – közölte pénteken az Eurostat.
A kereskedelmi szálláshelyeken jegyzett vendégérkezések száma 1,9 százalékkal, a vendégéjszakáké 1,1 százalékkal csökkent az idei év első tíz hónapjában 2024 ugyanezen időszakához képest.
szóljon hozzá!