
Fotó: Gozner Gertrud
2011. április 15., 06:442011. április 15., 06:44
A légitársaság válaszként 26 százalékkal csökkenti kolozsvári forgalmát, május 5-étől törlik a Kolozsvár–Dortmund-, Kolozsvár–Róma-, Kolozsvár–Düsseldorf-járatokat, míg a milánói járat gyakoriságát heti hét alkalomról hatra, a londoni járat gyakoriságát pedig heti hat alkalomról háromra ritkítják. Ezzel párhuzamosan szintén május 5-i kezdettel a marosvásárhelyi reptérről több járatot is indítanak, Párizsba heti háromszor, Dortmundba és Rómába heti öt, Londonban heti négy, Düsseldorfba pedig heti két alkalommal indulnak menetrendszerinti járatok.
„Ha egy repülőtér bármilyen ok miatt megemeli a reptéri illetékeket, mi arra reagálni fogunk. Érthetetlen, hogy a kolozsvári repülőtér miért a gazdasági válság kellős közepén emeli az illetékeket. Ezzel negyedmillió utast veszítenek, ráadásul több száz munkahely kerül veszélybe a környéken” – szögezte le John Stephenson. A légitársaság alelnöke hozzáfűzte: az új illetékekkel együtt utasonként két euróval nőne a légitársaság költsége, ezt pedig csak a jegyárak emelésével tudnák kompenzálni, ezt azonban nem akarják meglépni, mert tudják, hogy akkor sok utast veszítenének, ezért inkább a forgalmat csökkentik.
Mintegy válaszként a légitársaság lépésére Alin Tişe, a Kolozs megyei közgyűlés elnöke úgy nyilatkozott: a Wizz Airnek meg kell értenie, hogy a kolozsvári reptér nem üzemelhet olyan díjszabással, amely nem fedezi a költségeket. „Jelenleg mi közpénzeket költünk arra, hogy megkönnyítsük a légitársaság repülőtéri hozzáférését. Nem engedünk a zsarolásnak, sőt kérni fogjuk, hogy fizessék be a tartozásaikat, és követeljük, hogy fizessenek ugyanannyit, mint bárhol Romániában” – szögezte le Tişe. Az elöljáró szerint a légitársaságnak azért vannak utasai, mert a kolozsvári repteret a megyei önkormányzat korszerűsítette, ezért nem engedhetik meg maguknak a piaci árnál alacsonyabb illetékeket.
John Stephenson szerint eközben a Wizz Air semmivel sem tartozik a kolozsvári repülőtérnek. „Persze az új illetékek miatt ők majd azt mondják, hogy van, de mi azokat nem fogjuk kifizetni, egymillió dollárunk van egyébként készpénzben, bármilyen tartozást ki tudnánk fizetni” – nyilatkozta Stephenson. A vállalatvezető hozzáfűzte: ők nem kérték a repülőteret, hogy építsenek új terminált, és arra sem, hogy új kifutópályát építsenek, ezért nem tudják elfogadni érvnek, hogy azért fizessenek többet, mert a repülőtér üzemeltetése többe kerül. Stephenson leszögezte: ha a repülőtér nem enged az illetékemelésből, a megmaradt két repülőgépet is Marosvásárhelyre költöztetik.
David Ciceo, a Kolozsvári Nemzetközi Repülőtér igazgatója ugyanakkor az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott: a Wizz Air költözési szándéka megalapozatlan, szerinte a Kolozsvári Nemzetközi Repülőtérnek ugyanazokat az árakat kell alkalmaznia valamennyi légitársaság számára.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
szóljon hozzá!