Hirdetés

Kolozs megyei „útkeresés” a körgyűrű és a sztráda között

Május végéig elkészül az észak-erdélyi autópályát a Kolozsvárt elkerülő Bányabükk–Apahida-körgyűrűvel összekötő útszakasz hatástanulmánya, a következő néhány hónapban pedig kiírják a közbeszerzési eljárást a tervezésre és a kivitelezésre – jelentette be Eugen Cecan, az Országos Közút- és Autópálya-kezelő Társaság (CNADNR) Kolozs megyei regionális igazgatója. 

Kiss Előd-Gergely

2016. május 23., 19:332016. május 23., 19:33

Mint Cecan a Ziua de Cluj helyi lapnak magyarázta: a hatástanulmány megkésett, nem készült el az eredetileg kiszabott négy hónapos határidő alatt. Hozzáfűzte: ennek objektív oka volt, ugyanis a tordatúri önkormányzat kérte, hogy változtassanak a bekötőút leendő útvonalán.

Emiatt ismét azonosítaniuk kellett a kisajátítandó területek tulajdonosait, és újra kellett tervezniük a csatlakoztatást az 1-es jelzésű országúthoz. Az igazgató szerint az útszakasz nem csupán összeköti az autópályát a körgyűrűvel, hanem így Torda és Aranyosgyéres is megszabadul a Dés, Nagybánya, valamint Moldva felé tartó áthaladó forgalomtól.

Eredetileg egyébként azt az elképzelést is számításba vették, hogy az országúthoz Pusztaszentmártonnál csatlakozzon a bekötőút, de végül a tordatúri megoldást választották. Cecan ugyanakkor elmondta: várhatóan külön-külön közbeszerzési eljárást írnak ki a tervezésre és a kivitelezésre.
Az autópályát Tordatúrral öszszekötő útszakasz hossza 5,4 kilométer lesz. Az összeköttetés a Bányabükk–Apahida-körgyűrűvel így nem direkt lesz, Tordatúrtól Bányabükkig az országos főúton közlekedik majd az autópályáról leszálló forgalom. A beruházás becsült kilométerenkénti értéke mintegy 2,5 millió euró lesz. A tervek szerint mindössze kétsávos, összesen 7 méter széles út lesz, amikor elkészül. A közlekedési minisztérium ugyanis már 2012 óta tervezi a megépítését.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés