
Bezzeg a franciák. Kettős mércére panaszkodnak a székelyföldi burgonyatermesztők
Fotó: Veres Nándor
Tudatos vásárlással és a termelők összefogásával lehet egyebek mellett elejét venni annak, hogy a multinacionális cégek méregdrágán „lenyomják a torkunkon” a silány minőségű import élelmiszereket, köztük az apró francia burgonyát, amit a helyi termelőktől nem is hajlandóak átvenni.
2022. július 05., 19:082022. július 05., 19:08
Felháborítónak tartják a székelyföldi krumplitermesztők, hogy a szupermarketekben olyan apró krumplit árulnak kilogrammonként 3,50 lejért, amit tőlük soha nem vesznek át az áruházláncok, és tonnaszámra kénytelenek eldobni. Elégedetlenségüknek Az Okos gazda – Smart farm elnevezésű interaktív mezőgazdasági oldalon adtak hangot.
Orbán Miklós illyefalvi termelő, az oldal egyik működtetője lapunk megkeresésére elmondta, a kettős mérce ellen tiltakoznak, valamint amiatt, hogy a helyi termelők ki vannak szolgáltatva a nemzetközi áruházláncok kényének-kedvének.
„Ez nem újkrumpli, amiből sokan éppen az aprót keresik, hogy egészben megsüssék, hanem a tavalyi burgonya, amit meg kell hámozni, egy órát kell dolgozni vele, hogy két embernek elegendő mennyiséget meghámozzunk” – részletezte a termelő. Arra is kitért, még ezt is elfogadnák, ha a krumpli címkéjén fel lenne tüntetve, hogy „apró burgonya”, de ez sem történt meg.
Az import ellen ugyanakkor nincs kifogásuk, hiszen a helyi termelők a szűkös tárolási kapacitás miatt csak augusztustól márciusig tudják fedezni a nagy felvásárlók szükségleteit. Ám azt szeretnék, hogy hasonló feltételek vonatkozzanak minden beszállítóra.
– összegezte Orbán Miklós. Hozzátette, a méreten aluli gumókat a termelők egy része eladja takarmánynak, de az állattartás is annyira lecsökkent, hogy nincs szükség több ezer tonna takarmányburgonyára. Rengeteg apró krumplit eldobnak, vagy ingyen elviszik tőlük az ügyeskedő viszonteladók. Orbán Miklós szerint a megoldás a feldolgozóipar lenne, de a keményítőgyárak többsége bezárt.
Kettős mércét kiáltanak. A romániai termelők ki vannak szolgáltatva a nemzetközi áruházláncok kényének-kedvének
Fotó: Haáz Vince
„Néhány héttel ezelőtt hirdette ki az államfő a mezőgazdasági termelők és a szupermarketek közötti együttműködést szabályozó 2022/81-es törvényt, amelynek célja éppen a versenyszellemmel összeegyeztethetetlen kereskedelmi praktikák kiküszöbölése” – mutatott rá megkeresésünkre Könczei Csaba RMDSZ-es parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus.
Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a romániai termelők csak szervezetten és együttműködve tudják érvényesíteni az érdekeiket, ezt bizonyítja a francia import krumpli példája is. „A francia termelők elkezdték kiüríteni a raktáraikat, mert megjelent az újkrumpli, így a francia tulajdonban levő szupermarketeket rá tudtak venni, hogy csak tőlük vásároljanak, mérettől és minőségtől függetlenül. Hatásos érdekérvényesítés nélkül nehéz megmaradni a piacon” – szögezte le a szakpolitikus.
Meglátása szerint a fenyegető élelmiszerválság küszöbén a burgonya lehet az egyik megoldás, hiszen az mindig is a „szegények kenyere” volt. Bár csökkennek a krumplival beültetett területek, Könczei Csaba nem tartja valószínűnek, hogy a székelyföldi gazdák lemondanak erről a kultúráról.
hogy az emberek minél több helyi terméket vásároljanak, és akkor nem kell megvenni drágán az apró francia pityókát. A székely falvakban szinte minden kapu elé ki van téve a zsák pityóka, a termelőtől olcsóbban jó minőségű krumplit lehet vásárolni” – húzta alá Könczei Csaba.
Hangsúlyozta továbbá, hogy egyszerűbb egy helyen, vagyis a szupermarketben mindent beszerezni, de akkor bele kell törődnünk, hogy gyakran drágán, silány minőséget veszünk. „Nem kell mindenért a szupermarketbe rohanni, vegyük észre, hogy a közvetlen közelünkben vannak jó termékek, csak utána kell nyúlni” – szögezte le a háromszéki parlamenti képviselő.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.
szóljon hozzá!