2012. május 11., 09:332012. május 11., 09:33
A bekapcsolódó boltok ugyanakkor pénzügyileg és működésileg is függetlenek maradnának. A Metro-csoport ezzel a Mic.ro kereskedelmi hálózat csődbe jutásával keletkezett űrt szeretné betölteni, ugyanakkor a viszonteladók kiskereskedelmi piacon való érvényesülését is segítené. A hagyományos kereskedelem az elmúlt években jelentős veszteségeket jegyzett, ennek ellenére a piacon több mint 65 ezren tevékenykednek, évente több milliárd eurós üzleteket lebonyolítva.
Ahhoz, hogy egy kereskedő a Metro-csoport hálózatához tartozzon, legkevesebb 14 ezer lejes beruházásra van szüksége, a boltoknak pedig nem kötelező a német áruházlánctól beszerezniük áruikat, a termékek árának azonban megegyezőnek kell lennie mindegyik egységben. A kisboltokat emellett egységes elképzelés alapján kell berendezni. Eddig egyébként mintegy 200 hagyományos kereskedő kapcsolódott be a projektbe.
A Metro Románia eladásai tavaly 1,06 milliárd euróval csökkentek, visszaesve így a 2004-ben jegyzett szintre – derült ki a német csoport éves jelentéséből. Más kelet-európai államokhoz, például Magyarországhoz és Görögországhoz hasonlóan Romániában szintén a gazdasági, illetve pénzügyi válság hatásai, valamint az állam tartozása miatt zuhant az üzleti forgalom. A csoport több mint 700 áruházával 30 országban van jelen, Romániában a vállalat eddig 32 üzlethelyiséget nyitott 24 városban.
A Dinu Patriciu üzletember tulajdonában lévő Mic.ro kereskedelmi hálózat egységeit egyébként azért kellett bezárni, mivel a szállítók a ki nem fizetett tartozások miatt visszautasították a további együttműködést. A lánc tavaly ősszel 830 üzlethelyiséggel rendelkezett, a Mic.ronak pedig emellett több mint 1000 hitelezője van.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.