Fotó: Pixabay
A kis és közepes vállalkozások 7,5 milliárd lejes támogatásáról fogadott el sürgősségi rendeletet a kormány – számolt be szerdán a pénzügyminiszter.
2022. március 16., 19:162022. március 16., 19:16
Adrian Câciu tájékoztatása szerint építkezési és mezőgazdasági vállalatok, illetve a termelésben és a közvetítésben tevékenykedő cégek pályázhatnak finanszírozásért – írja az Agerpres.
A tárcavezető elmondta, hogy
Az építkezési vállalkozások és a kis tételű önkormányzati beruházások támogatására elindították a Garant Construct programot, amellyel összesen 2,5 milliárd lejes állami hitelgaranciát nyújtanak az igénylőknek. A szerdán elfogadott sürgősségi rendeletben szerepel a külföldi piacokra kilépni kívánó vállalkozások exporttámogatására elindított Innovation program is.
A pénzügyminisztérium közölte: a felsorolt programok keretében
A tárca tájékoztatása szerint szerdai ülésén a kormány elfogadta a fejlesztési bankok létrehozásáról és működéséről szóló törvénytervezetet is. Adrian Câciu szerint ezek a pénzintézetek a termelési ágazatok hitelezésével segítik majd a román gazdaság fejlődését.
Romániában legkésőbb 2027 elejére beindul a gazdasági növekedés – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan. Tavaly kis mértékben nőtt a román GDP, és a kilátások sem túl fényesek.
Az év végéig 250 lejes élelmiszer-utalványokban részesülnek az alacsony jövedelmű személyek és 500 lejes szociális utalványokban a hátrányos helyzetű iskolások – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru.
Várhatóan a jövő héten indul az idei roncsautóprogram – jelentette be Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Idén augusztusban 15 043 új személyautót helyeztek forgalomba Romániában, 52,6 százalékkal többet, mint a tavalyi nyolcadik hónapban – közölte a Gépkocsigyártók és -importőrök Egyesülete (APIA).
Az elmúlt egy évben az elektromos energia, a friss gyümölcsök, valamint a higiéniai és kozmetikai szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közölt adatai szerint.
A júliusi 7,4 százalékról augusztusban 9,9 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Petre Florin Manole munkaügyi miniszter szeretné, ha minél több nyugdíjas amellett döntene, hogy bankkártyára kapja a nyugdíját.
Az Európai Bizottság 49,8 millió eurós sürgősségi támogatási csomagot javasolt hat uniós tagállam gyümölcstermesztő és bortermelő ágazatában tevékenykedő gazdálkodók számára, amelyből Románia a második legnagyobb összegű, 11,5 millió eurós támogatást kap.
Fel sem merül, hogy Románia költségvetési deficitje elérje a GDP 11 százalékát – jelentette ki szerdán Nicușor Dan államfő. A miniszterelnök a napokban elismerte, hogy Románia képtelen teljesíteni a hiánycélt.
21 állami vállalat különleges ügyvezetőjét menesztette Radu Miruță gazdasági miniszter, egyesek közülük akár 30 000 lejes fizetést is kaptak – ezt maga a tárcavezető jelentette be kedden este.
szóljon hozzá!