
2011. július 20., 09:102011. július 20., 09:10
Ha ez megvalósul, akkor a HNA lesz az első kínai légitársaság, amely egy európai légitársaságba invesztál. A HNA szándéknyilatkozatot írt alá a Malévval együttműködésük elmélyítéséről, és tárgyalóküldöttséget menesztett Budapestre, mondta a meg nem nevezett forrás, hozzátéve, hogy legalább 4-5 hónapig tarthat, amíg elhárítanak minden akadályt a megállapodás megkötése elől.
Az ATWOnline érdekesnek tartja, hogy Csen Feng, a Hainan Airlines elnöke a múlt héten még azt mondta: a csoportot jobban érdekli egy új magyarországi légitársaság megalapítása. A HNA már 2004-ben is gondolkodott azon, hogy tulajdonrészt vesz a Malévban. Akkor azért vetette el az ötletet, mert európai légiforgalmi hálózata kicsi volt, és nagynak gondolta a pénzügyi kockázatot. Közben Csen elárulta, hogy a HNA-t érdekli a Hochtief német repülőtér-üzemeltető csoport is, olvasható az ATWOnline honlapján. A Hochtief Airport hat reptérben rendelkezik tulajdonrészszel, köztük a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérben.
Orbán Viktor miniszterelnök tavaly novemberben tett kínai látogatása idején az MTI-nek beszámolt arról, hogy tárgyalt Csen Fenggel egy magyarországi légitársaság létrehozásáról, illetve a Malév átalakításáról. A HNA Group ez év június 25-én stratégiai megállapodást kötött a Demján Csoporttal, amelynek közleménye szerint a felek nagyszabású fejlesztéseket terveznek a logisztika, a reptérfejlesztés, a légi közlekedés, az ingatlanfejlesztés, a hotel- és bevásárlóközpont-fejlesztés, a közlekedési infrastruktúra fejlesztése és a pénzügyi szolgáltatások területén.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter július 5-én a Malév értékesítése kapcsán kijelentette: szakmai befektetőt keresnek, a tárgyalások jól állnak, de még számos gazdasági és jogi vitakérdés van az orosz féllel. A legfontosabb elvi kérdést már tisztázták, azaz azt, hogy az orosz partner nem kíván részt venni a Malév jövőjében, közölte az Orbán-kormány minisztere. A Malév többségi tulajdonosa jeleneg a magyar állam, míg az orosz kézben levő AirBridge Zrt. a részvények 5 százalékát birtokolja.
2010-ben a Malév elnyerte a legjobb kelet-európai légitársaság díját a World Airline Award díjátadón, amit az utasok elégedettségei alapján osztanak ki.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!