Hirdetés

Kilépnek a görögök az euróövezetből?

Görögország kiléphet az euróövezetből – jelentette pénteken on-line kiadásában a Der Spiegel. A német hetilap szerint az athéni vezetés az egyre súlyosabb gazdasági gondok nyomása alatt arra a belátásra jutott, hogy napirendre kell venni a valutaunió elhagyásának kérdését, és adósságátütemezésről is tárgyalni kell.

2011. május 09., 08:142011. május 09., 08:14

A felvetés miatt az Európai Bizottság (EB) péntek estére válságtanácskozásra hívta össze az euróövezeti pénzügyminisztereket – írta a Spiegel.

A szűk körű luxembourgi euróövezeti pénzügyminiszteri találkozón azonban Jean-Claude Juncker, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri csoportjának elnöke, luxemburgi kormányfő közlése szerint nem esett szó arról, hogy Görögország kiválna az eurót használó államok köréből. A házigazda megerősítette, hogy Görögország gazdasági helyzetéről is tárgyaltak, de botor ötletnek és puszta pletykának minősítette azt az értesülést, hogy Athén ismét saját pénzzel váltaná fel az eurót. Ugyanakkor az EB, illetve az athéni kormány is cáfolta a Spiegelt.

Olli Rehn, az EB gazdasági és pénzügyi biztosának egy szóvivője azt mondta, nem tud arról, hogy Görögország a kilépést tervezi, az euróövezeti pénzügyminiszterek pedig ez ügyben válságtanácskozást tartanak. A Görögország euróövezeti tagságának esetleges megszűnéséről szóló sajtóbeszámoló „nem igaz” – áll az athéni pénzügyminisztérium hivatalos közleményében, amely szerint az ilyen beszámolók csupán piaci spekulációt szolgálnak. Az euró azonban gyengülni kezdett a hagyományosan jól értesült német hetilap hírére. Az egységes európai fizetőeszköz napi mélypontra, 1,4362 dollárra süllyedt a beszámoló megjelenése után, több mint 2 centtel gyengült az 1,4587 dolláros napi csúcshoz képest.

„A cáfolatok ellenére a szerkesztőség tartja magát a beszámolóban foglaltakhoz” – reagált eközben a Spiegel egy riportere a Reuters hírügynökségnek. A Reuters egy berlini kormányzati forrása is megerősítette a Spiegel beszámolóját.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
Hirdetés
Hirdetés