
Kerek történet. Az első gumiabroncs nagyváradi legyártása során letesztelték a munkafolyamatot is
Fotó: Nokian Tyres
Elkészült az első gumiabroncs, amelyet a Nokian nagyváradi gyárában állítottak elő. A finn óriás 650 millió eurós beruházásból megépülő, a világon első karbonsemleges üzeme tartja az előzetes megvalósítási ütemtervet.
2024. július 03., 21:092024. július 03., 21:09
Mint ismeretes, a finn Nokian Tyres 650 millió euróból létesített gumiabroncsgyárat Nagyváradon. Az építkezést 2023 elején kezdték meg, a termelés beindítását 2024 második felére tervezték, a nagykereskedelmi gyártás ugyanakkor 2025-ben várható. A közép-európai piacot célba vevő üzem mintegy 500 alkalmazottnak adhat munkát, és a Nokian első karbonsemleges gyára, ahol évi 6 millió gumiabroncs készül majd, elsősorban nagyobb személygépkocsik, hobbiterepjárók (SUV) számára.
A váradi gyárépítés a Nokian számára sürgető volt, hiszen az évi 19 millió abroncs 80 százalékát Oroszországban gyártották, ahonnan több száz millió eurós veszteségek árán vonultak ki az ukrajnai háború kitörése után. A finnországi Nokiából indult, leginkább téli gumijairól híres nagyvállalat 40 lehetséges helyszín közül választotta ki Nagyváradot – ami rendkívül hízelgő a Körös-parti városra nézve.
Idén tavasszal arról számolt be az óriásvállalat, hogy ütemterv szerint halad a Nokian gumiabroncsgyártó nagyváradi gyárának építése, ahová a partiumi városból és környékéről, így Magyarországról is munkaerőt toboroznak, mégpedig a térségben nagyon magasnak számító bérkínálattal. A gigaberuházás lebonyolítói egyedül a schengeni halogatás miatt aggódnak.

Ütemterv szerint halad a Nokian gumiabroncsgyártó nagyváradi gyárának építése, ahová a partiumi városból és környékéről, így Magyarországról is munkaerőt toboroznak, mégpedig a térségben nagyon magasnak számító bérkínálattal.
Közben működőképessé vált a gyártósor, és el is készült az első gumiabroncs. Ezáltal letesztelték a termelési kapacitást, minden a tervek szerint halad. A csapattagokat közben sikeresen felkészítették Finnországban, készen állnak a munkára – tájékoztatott Susanna Tusa, a Nokian Románia alelnöke.
A partiumi üzem karbonsemlegességét úgy érik el, hogy csakis tiszta, megújuló forrásból származó elektromos áramot használnak fel, a teljes környezetnek figyelmet szentelő, holisztikus fenntarthatóságra törekednek, a hulladékot pedig a létező legszigorúbb előírások szerint kezelik – állítják a gyár képviselői.
Megemeli az új lakossági ajánlatában szereplő árait Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, a Hidroelectrica. Az áramszolgáltató az ország legalacsonyabb árainak köszönhetően már több mint 1,2 millió háztartási fogyasztó energiaszolgáltatója.
Mintha összementek volna az adagok – érzik sokan, amikor a pincér kihozza a megrendelt finom falatokat. És nagy valószínűséggel nem is tévednek.
Szombat reggelre újabb áremelkedést jegyzett a romániai üzemanyagpiac, a benzin ára pedig ismét történelmi csúcsra emelkedett. A standard benzin literje elérte a 9,79 lejt, ami közel tíz banis drágulást jelent az előző naphoz képest.
A 2026-os nyár felszínre hozta a román energetikai rendszer sebezhetőségét – mutat rá a Frames gazdasági tanácsadó cég zöldenergia-termelést és felhasználást is vizsgáló elemzése.
A közép- és kelet-európai gazdálkodók számára az egykor alkalmi aszály rendszeres fenyegetéssé vált; a rekordhőség-hullámok és a krónikus vízhiány visszavetik a kukoricatermést.
Mind a Román Nemzeti Bank (BNR), mind a kormány egyetért azzal a javasolt intézkedéssel, hogy a bankkártyatulajdonosok Románia bármely bankjának ATM-jéből a kívánt összeget vehessék fel anélkül, hogy előre meghatározott összegek k
Újabb drágulásokat láthattunk péntek reggel a romániai töltőállomásokon, a versenytársak után most a piacvezető Petrom – és vele összhangban az OMV is – áremeléssel indította a napot.
Mintegy 65 ezer munkahely szűnt meg Romániában az elmúlt egy évben, ami a foglalkoztatottak számának 1,3 százalékát jelenti; az állások többsége a versenyszférában szűnt meg.
A cernavodai atomerőmű legkorábban szeptember 10-én indul újra – jelentette be Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár szerdán
Legalább öt százalékkal nőhet 2027-ben a villanyszámla értéke – jelentette ki Sorin Elisei, az energiaügyi minisztérium főtitkára.
szóljon hozzá!