Hirdetés

Kezdődhet a fellendülés?

A világot fenyegető legnagyobb kockázatok a 2008-as pénzügyi válság óta gazdasági jellegűek voltak, ez az időszak azonban véget ért – vélekednek 2014-re szóló átfogó helyzetértékelésükben stratégiai elemzők.

Hírösszefoglaló

2014. január 07., 18:572014. január 07., 18:57

 

Az Eurasia Group nevű globális politikai-gazdasági kockázatelemző csoport tanulmánya szerint a pénzügyi elemzők az elmúlt öt évben – az euróövezeti összeomlással, a kínai gazdaság „puha, közepes vagy kemény landolásával\" és az amerikai adósságválsággal kapcsolatos félelmek közepette – azon tépelődtek, hogy miként lehet elkerülni a világgazdaság \"pénzügyi berobbanását\".

Ennek azonban vége, 2014-től az összkép „ha még nem is kényelmes\", de stabil világgazdasági helyzetet ábrázol. Az új kínai vezetés gazdasági teljesítménye erőteljes, az amerikai gazdaság fellendülése pedig elég robusztus ahhoz, hogy a piacok ne törődjenek az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve mennyiségi enyhítési ciklusának várhatóan elkezdődő leépítésével – áll az Eurasia elemzésében.

A ház szerint nem igaz, hogy az Egyesült Államokban gazdasági hanyatlás kezdődött volna; valójában az amerikai „gazdasági növekedési sztori egyike a legizgalmasabbaknak a világon\". E növekedés fő hajtóereje az amerikai energia- és élelmiszertermelésben zajló „forradalom\", valamint a sorsfordító horderejű technikai újítások egyszerre több szektorban, köztük a feldolgozóiparban, a gén- és nanotechnológiában, a számítástechnikában, a hadiiparban és mindezek számos, egymást átfedő területein.

A cég szerint az amerikai külpolitika az a terület, ahol valóban érezhető a visszaszorulás. Ennek egyes tényezői strukturális természetűek: túl sok egyre befolyásosabbá váló országgal kellene hatékonyan koordinálni a külpolitikát, miközben az olyan súlyú felzárkózó gazdaságok, mint Oroszország és Kína, mind nagyobb kihívást jelentenek az Egyesült Államok külföldi érdekeinek érvényesítésével szemben.

Az amerikai külpolitikai visszaszorulás más tényezői a belpolitikai tájkép változását tükrözik: az amerikai választók kevésbé támogatják az ambiciózus külpolitikai tevékenységet, és különösen a szélesedő jövedelmi egyenlőtlenségek ébresztenek rá sok amerikait arra, hogy számukra nem jár anyagi előnnyel az USA külföldi szerepvállalása.

Mindehhez járul az Obama-kormány taktikai szintű, kockázatkerüléssel jellemzett külpolitikai hozzáállása, valamint az olyan jelentős kormányzati ballépések, mint a Snowden-féle kiszivárogtatási botrányra adott hivatalos reakciók, a Barack Obama elnök nevével fémjelzett egészségbiztosítási reform indulási kudarca és a költségvetéssel kapcsolatos kongresszusi belharcok. n Hírösszefoglaló

Jobbat vár a világ az új évben
A világ lakosságának mintegy háromnegyede optimista a most kezdődött év kilátásaival kapcsolatban – derül ki az Ipsos nemzetközi közvélemény-kutató intézet friss felméréséből. A közvélemény-kutatást hat kontinens 23 országában készítettek, összesen több mint 18 ezer ember internetes megkérdezésével. A hibahatár az egyes országoktól függően 3,5-5 százalék. A megkérdezettek 76 százaléka azt mondta, hogy kedvezőbb évet vár idén a tavalyinál. 2013 a válaszadók szerint nem volt igazán jó családjuk vagy önmaguk szempontjából. A megkérdezettek 53 százaléka úgy gondolja, hogy idén a világ gazdasága eredményesebb lesz a tavalyinál. Legtöbben Indiában, Kínában, Indonéziában bíznak ebben, legkevesebben viszont európai országokban, például Olaszországban, Franciaországban és Svédországban. Indonéziában, Franciaországban, Brazíliában, Indiában és Argentínában 85 százaléknál is többen mondták azt, hogy 2014-nek optimistán vágnak neki. A legalacsonyabb értékeket ennél a kérdésnél Japánban és Olaszországban mérték.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés