2012. március 06., 09:012012. március 06., 09:01
Amint Vlad Elias, a Cooper Pear menedzsere rámutatott: az új szabályozás a jelzálogköteles fogyasztási hitelek esetében eredményezte a legnagyobb változásokat, a jelzáloghitelként felvett bankkölcsönök maximális összege ezzel szemben mindössze 8-9 százalékkal nőtt. Mint mondta, az is lényeges változásnak számít, hogy az euróban felvett hitelek esetében a pénzintézetek minimum 25 százalékos önrészt igényelhetnek a klienstől, míg a lejben felvett kölcsönök esetében ez az arány 15 százalék. Ennek köszönhetően a romániai bankjegy jelentős előnyt élvez más pénznemekkel szemben.
„Az új előírások megfelelnek az európai uniós tendenciáknak, a hazai bankok pedig máris alapvető intézkedéseket hoztak mind a fogyasztási, mind a devizahitelek terén. A romániai pénzintézetek többsége egyébként jelenleg a kiskereskedelmi szféra hitelezésére szeretné fordítani rendelkezésére álló likviditását” – magyarázta a szakértő. A Cooper Pear egyébként három összehasonlító szimuláció segítségével készítette el az elemzést, megvizsgálva, hogy a fogyasztási hitelek, valamint a személyi kölcsönök felvétele hogyan zajlott az új szabályozás bevezetése előtt, illetve az új normák értelmében.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.