Hirdetés

Kevesebb állástalan, kevesebb nyugdíjas

A tavalyi utolsó negyedévben 0,2 százalékponttal, 5,5 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta az előző három hónaphoz mérten Romániában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által kedden nyilvánosságra hozott adatsorokból.

2017. március 28., 16:482017. március 28., 16:48

A tavalyi negyedik negyedévben az ország aktív lakossága 8,879 millió volt. Ebből 8,394 milliót tettek ki a foglalkoztatottak, az alkalmazottak számát 6,309 millióra becsülték. A statisztikai hivatal ez utóbbi két adatba beleszámolta a feketén dolgozókat, valamint azt a több mint 2 millió személyt, aki cégtulajdonos, egyéni vállalkozó, családban dolgozik bérmentesen, vagy mezőgazdasági munkát végez. A munkanélküliek számát 485 ezerre becsülték, ami 5,5 százalékos munkanélküliségi rátának felel meg. A tavalyi harmadik negyedévben 5,7 százalék volt az állástalanok aránya.

Az ország lakossága a népszámlálási adatok szerint mintegy 19 millió, a hivatalosan munkaszerződéssel alkalmazottak száma 4,732 millió volt tavaly év végén. A szakértők szerint viszont azért ilyen alacsony a munkanélküliség, mert az ország határain kívül több millióan élnek. A negyedik negyedévben a 20 és 64 év közöttiek foglalkoztatottsági rátája 66,5 százalék volt, ami 3,5 százalékponttal maradt el a Románia által az Európai Unióval szemben vállalt célértéktől.

A statisztikai intézet szintén kedden közölte, hogy tavaly átlagban 5,257 millió nyugdíjas volt, ami 49 ezerrel kevesebb az előző évhez képest. Az átlagnyugdíj értéke 948 lej volt, ami 6,3 százalékkal magasabb az előző évinél. A nyugdíjak reálértéke 7,5 százalékkal nőtt. Tavaly különben minden 10 dolgozóra 9 nyugdíjas jutott, de regionális lebontásban jelentős eltérések vannak. A gazdaságilag fejlett Bukarestben például 10 dolgozóra jutott 5 nyugdíjas, míg Teleorman megyében 10 dolgozóra 17 nyugdíjas.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
Hirdetés