
Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură
Lucian Şova közlekedésügyi miniszter a tisztségével felel, ha az idei év végéig nem sikerül 60 kilométernyi autópályát átadni a forgalomnak – jelentette ki Viorica Dăncilă kormányfő, aki pontos tervezést, menetrendet ígért az RTV hírcsatorna vasárnap esti műsorában.
2018. február 26., 19:442018. február 26., 19:44
„Több ízben is találkoztam a munkaügyi miniszterrel. Március 10-11-éig akarunk látni egy megfelelőképpen dokumentált tervet, szakaszokkal, a szakazsokért felelős személyekkel, mi meg kéthetente kiértékeljük a helyzetet” – fogalmazott a miniszterelnök. Mint részletezte: az idei esztendő célkitűzése 60 kilométer autópálya. „És meg fogjuk csinálni. 2020 végéig pedig meglesz a kormányprogramba foglalt 350 kilométernyi sztráda” – szögezte le.
A Viorica Dăncilă által most emlegetett 60 kilométernyi autópálya viszont messze elmarad az előző szociálliberális kormány közlekedésügyi miniszter, Felix Stroe által 2017 decemberében felvázolt sztrádaálmoktól: ő ugyanis akkor arra tett ígéretet, hogy 2018-ban 160 kilométer új autópályán közlekedhetünk. Igaz, a szakemberek rögtön elhessegették ennek a lehetőségét is, és a legoptimistább becslések is legtöbb feleennyi sztrádát tartottak megvalósíthatónak.
Mint ismeretes, 2012, illetve 2013 volt az utolsó év, amikor az átadott kilométerek hossza meghaladta a 100 kilométert. 2017-ben mindössze 15 kilométer autópályát sikerült átadni. 2018-ban a dél-erdélyi A1-es autópálya Lugos és Déva közötti szakasza, valamint az A1-es és az észak-erdélyi A3-as pályát Szászsebes és Torda között összekötő autópálya épülhet meg. Ezeken a szakaszokon jutott ugyanis előrehaladott állapotba az útépítés.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
szóljon hozzá!