Hirdetés

Két év haladékot kaptak a gazdák a digitális átállásra

permetezés

Permetezési képzés a gazdák számára az RMGE Maros szervezésében

Fotó: RMGE

Előzetes tervek szerint 2026. január 1-jétől lett volna kötelező az EU-tagországok gazdái számára az elektronikus permetezési napló bevezetése, azonban számos uniós tagország nyomására az Európai Bizottság (EB) úgy döntött, hogy két év haladékot nyújt az európai gazdatársadalomnak. Románia mezőgazdasági minisztere utólag csatlakozott a halasztást kérő országokhoz, a következő két évben pedig felkészítő tanfolyamokat tartanak a mintegy 770 ezer érintett romániai gazdának is.

Makkay József

2025. október 16., 18:482025. október 16., 18:48

Jelentős szakmai vitát váltott ki az elmúlt hetekben a román mezőgazdasági minisztérium bejelentése, miszerint az európai uniós direktívák alapján 2026. január 1-jétől hivatalosan bevezetik a növényvédelmi kezelések elektronikus naplóját. Az Európai Bizottság korábbi elképzelése szerint jövő januártól egységesen kellett volna bevezetni valamennyi uniós országban az elektronikus permetezési naplót, amely néhány tagállamban már működik, de a legtöbb helyen egyelőre opcionális.

Az Európai Bizottság erről a 2023/564-es számú végrehajtási rendeletében döntött 2023. március 10-én, amely új szabványokat határozott meg a növényvédő szerek felhasználási nyilvántartásainak formájára és tartalmára vonatkozóan. Az EB két évvel ezelőtti rendelete szerint 2026. január 1-jétől a hivatásos felhasználók kötelesek lesznek az adatokat elektronikus formátumban, géppel olvasható módon megőrizni.

Hirdetés

Az elektronikus napló jövő évi bevezetésével kapcsolatban idén nyáron összesen 17 uniós agrárminiszter – köztük Lengyelország, Spanyolország, Belgium és Németország tárcavezetője – kérte az EB-től, hogy halasszák el a rendelet alkalmazását, mert a 2026-os határidő irreális.

A növényvédelem átláthatatlansága terén élen járó Románia mezőgazdasági minisztere az első körben nem csatlakozott a halasztásért lobbizó országokhoz, és a bukaresti szaktárca előzetes bejelentése szerint egyetértett azzal, hogy 2026. január 1-jétől próbajelleggel bevezessék az uniós rendelkezést, majd hat hónap múlva kötelezővé tegyék. Ez ellen több mezőgazdasági érdekvédelmi szervezet tiltakozott, leghatározottabban azonban az Agrár- és Szövetkezeti Szövetség (AAC) képviselői emelték fel a szavukat, amely szerint a romániai gazdák döntő többsége semmilyen formában nincs felkészülve egy ilyen nagy lépésre.

Zavart és bizonytalanságot keltene a gazdálkodók körében

Állásfoglalásukban az egyik legnagyobb agrárérdekvédelmi szervezet vezetői azzal érveltek, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium, valamint az Országos Növényegészségügyi Hatóság tartsa be a gazdaszervezetekkel kötött korábbi megállapodást, miszerint az elektronikus napló tényleges bevezetésére Romániában legkorábban 2028. január 1-jétől kerüljön sor. A gazdák képviselői szerint az elektronikus napló bevezetése nem történhet meg egyik napról a másikra, valódi tesztelési és képzési időszak nélkül.

„Egy ilyen változtatás zavart és bizonytalanságot kelt a gazdálkodók körében. Ráadásul a naplóban gyűjtött adatok rendkívül érzékenyek, mivel a gazdák technológiai know-how-ját tükröző »ipari recepteknek» felelnek meg. Ezért ezeket az adatokat szigorúan védeni kell, hogy ne kerülhessen sor visszaélésre” – fogalmaz közleményében a gazdaszervezet.

Az AAC emlékeztet arra, hogy a 2023-ban elfogadott európai rendelet 2026. január 1-jét jelöli meg alkalmazási dátumként, de 2030-ig tartó átmeneti időszakot is enged, amely alatt a tagállamok fokozatosan vezethetik be a rendszert.

A gazdaszervezet szerint fontos kiemelni, hogy a jogszabály nem írja elő központi online nyilvántartás létrehozását, csupán az adatok elektronikus formában való megőrzését és hatósági kérésre történő bemutatását. Ez azt jelenti, hogy minden tagállam saját adottságaihoz igazíthatja a bevezetés módját.

korábban írtuk

Szermaradványok zöldségben-gyümölcsben: felületes az ellenőrzés, nem tudjuk, mennyit fogyasztunk belőlük
Szermaradványok zöldségben-gyümölcsben: felületes az ellenőrzés, nem tudjuk, mennyit fogyasztunk belőlük

A mezőgazdasági minisztérium által nyilvánosságra hozott adatok alapján arra lehet következtetni, hogy az Országos Növényvédelmi Hatóság a Romániában forgalomba kerülő mezőgazdasági termények töredékében ellenőrzi a növényvédő szermaradványokat.

Az Agrár- és Szövetkezeti Szövetség adatai szerint Romániában mintegy 770 000 aktív gazda tevékenykedik, közülük azonban csak körülbelül 5% tartozik a növényvédő szerek szakmai felhasználóinak körébe – vagyis azok közé, akiket az elektronikus napló ténylegesen érintene. Jelenleg a papíralapú naplók működnek, és azokat a hatóságok már ellenőrzik, ami azt mutatja, hogy a nyilvántartási rendszer alapvetően működőképes. „A valódi probléma nem az adatok hiánya, hanem a túlzott bürokrácia és annak veszélye, hogy egy hirtelen digitális átállás működési zavarokat okoz. Ezenfelül Románia az elektronikus platformot 2026. január 1-jétől kívánja üzembe helyezni, a mobilalkalmazás pedig csak hat hónappal később lesz elérhető. Ez egyértelműen mutatja, hogy a reális bevezetési határidő csak ezután, a tesztelési és hibajavítási időszakot követően lehet” – figyelmeztet a bukaresti gazdaszervezet.

Az AAC a szakminisztériumhoz eljuttatott felhívásában szeptemberben arra kérte Florin Barbu mezőgazdasági minisztert, hogy Románia értesítse az Európai Bizottságot: az elektronikus naplózási kötelezettséget 2028. január 1-jétől kívánja ténylegesen bevezetni. A rendelkezésre álló következő két évet pedig arra kellene felhasználni, hogy teszteljék a platformot és a mobilalkalmazást, képezzék a gazdákat és tanácsadókat, kijavítsák a technikai hibákat, valamint pontosan szabályozzák az érzékeny adatok védelmét.

  • Az AAC európai példákat is felsorol az új uniós rendelet elhalasztásának indokolására:
  • Lengyelország megpróbálta elfogadni a nemzeti törvényt a napló bevezetéséről, de a jogszabály politikai okokból elakadt; a parlament és az elnök is a 2028-ig történő halasztás mellett áll.

  • Spanyolország hat hónapos tesztelés után elismerte a bürokratikus nehézségeket, és hivatalosan ugyanolyan halasztást javasolt.

  • Olaszországban, Belgiumban és Németországban felhívták a figyelmet a túlzott adminisztráció veszélyeire, és hangsúlyozták, hogy az adatokat a gazdánál kell tartani, nem központi adatbázisban.

Az érdekvédelmi szervezet szerint ezek a példák azt bizonyítják, hogy Románia nincs egyedül ebben a törekvésben, és már létezik egy európai szintű támogatottság a fokozatos bevezetésre.

A jelenleg érvényes papíralapú permetezési napló digitális változatáról van szó

A Krónika megkereste Mihály Zoltánt, a bukaresti mezőgazdasági minisztérium RMDSZ-es államtitkárát, aki portálunknak elmondta, hogy a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséggel (APIA) szerződéses kapcsolatban álló gazdák számára eddig is kötelező volt a papíralapú nyilvántartás. Ennek tartalmaznia kell a növényvédelmi kezelések időpontját, a termesztett növénykultúrát és a kezelt terület nagyságát, a felhasznált termék megnevezését és az alkalmazott dózist, a kártevők vagy növényi betegségek leírását, amelyek ellen a kezelés történik, valamint a kezelést végző személy nevét. A jogszabály szerint ezeket a feljegyzéseket 3–5 évig kell megőrizni, a használt termék típusától függően.

A nyilvántartás szerepe alapvető nemcsak a jogi követelmények betartása szempontjából fontos, hanem a kezelések nyomon követhetőségének, a növény-egészségügyi ellenőrzésnek és a környezetvédelem biztosítása érdekében is – nyilatkozta lapunknak az állatorvos végzettségű mezőgazdasági államtitkár.

Az elektronikus nyilvántartás tulajdonképpen az eddig alkalmazott papíralapú növényvédelmi napló digitális változata lenne,

és az illetékes hatóságok kérésére a felhasználóknak haladéktalanul hozzáférést kell biztosítaniuk ezekhez az adatokhoz. Ez a rendelet közvetlenül alkalmazandó minden uniós tagállamban, így Romániában is, nem szükséges hozzá külön nemzeti jogszabályi átültetés.

Mihály Zoltán a Krónikának elmondta, hogy az uniós kötelezettségek teljesítése érdekében az Országos Növény-egészségügyi Hatóság (ANF) a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériummal (MADR) együttműködésben kidolgozta a Kezelések nyilvántartása elnevezésű digitális platformot, amely jelenleg működőképes és üzemképes, és a MADR informatikai infrastruktúráján fut.

A szakpolitikus megerősítette portálunknak azt a friss információt is, hogy a román szaktárca támogatta a lengyel javaslatot, amely kétéves halasztást szorgalmaz Brüsszeltől a digitális permetezési napló bevezetésére. „Románia támogatta ezt a javaslatot, és igennel szavazott az államközi egyeztetések során. Végül október 2-án, az Európai Bizottság brüsszeli ülésén döntés született a rendelet végrehajtási határidejének meghosszabbításáról, amely az Európai Unió valamennyi tagállamára érvényes lesz” – szögezte le a Krónikának Mihály Zoltán, a mezőgazdasági minisztérium államtitkára.

korábban írtuk

Mezőgazdaság: a több lábon állás jelenti a jövőt (VIDEÓ)
Mezőgazdaság: a több lábon állás jelenti a jövőt (VIDEÓ)

Hűen tükrözi a nehéz helyzetben lévő mezőgazdaságban uralkodó állapotokat, hogy a gazdák 1,5 milliárd eurónyi hitelállományt görgetnek maguk előtt, aminek három hónapja nem fizették a törlesztőrészletét – mutatott rá Fazakas Miklós, az RMGE Maros elnöke.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 01., hétfő

Adóhivatal: jön az „elkobzott áruk OLX-e”

Az Országos Adóhatóság (ANAF) egy online felület elindítására készül, amely a lefoglalt áruk átlátható értékesítését szolgálja – jelentette be az intézmény vezetője, Adrian Nicușor Nica.

Adóhivatal: jön az „elkobzott áruk OLX-e”
Hirdetés
2025. november 30., vasárnap

Több mint 11 ezren kaptak nagy összegű különnyugdíjat októberben

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2025 októberében 11 786 személynek folyósítottak különnyugdíjat, 27-tel többnek, mint előző hónapban.

Több mint 11 ezren kaptak nagy összegű különnyugdíjat októberben
2025. november 30., vasárnap

Befektetési csalások: az AI segítségével bármilyen „szemét” eladható a közösségi médiában

A mesterséges intelligencia segítségével „bármilyen szemét” eladható a közösségi médiában – jelentette ki Adrian Asoltanie pénzügyi tanácsadó, aki a befektetési csalások veszélyére hívja fel a figyelmet.

Befektetési csalások: az AI segítségével bármilyen „szemét” eladható a közösségi médiában
2025. november 30., vasárnap

Drágább lesz idén a karácsony, kevesebb pénzt szán ajándékra a lakosság

A karácsonyi ajándékokra szánt családi költségvetés csökkent Romániában az áremelkedések miatt.

Drágább lesz idén a karácsony, kevesebb pénzt szán ajándékra a lakosság
Hirdetés
2025. november 30., vasárnap

Több cég szűnt meg idén, mint tavaly: főleg kereskedések, járműjavítók

Idén január elejétől október végéig 46 917 vállalkozás szűnt meg Romániában, 32,4 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) által közzétett adatokból.

Több cég szűnt meg idén, mint tavaly: főleg kereskedések, járműjavítók
2025. november 28., péntek

Felnőttképzés: sokan fejlesztik digitális készségeiket, de biztonsági őrnek is sokan állnának

Az év első tíz hónapjában 11 969 személy vett részt a munkaerő-elhelyező ügynökség (ANOFM) felnőttképzési programjaiban.

Felnőttképzés: sokan fejlesztik digitális készségeiket, de biztonsági őrnek is sokan állnának
2025. november 28., péntek

Több lakóépületre adtak ki építési engedélyt az első tíz hónapban, mint egy évvel korábban

Az idei év első tíz hónapjában több mint 31 600 építési engedélyt adtak ki lakóépületekre Romániában, 4,1 százalékkal többet, mint 2024 azonos időszakában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Több lakóépületre adtak ki építési engedélyt az első tíz hónapban, mint egy évvel korábban
Hirdetés
2025. november 28., péntek

Az összes sertéshússzállítmány ellenőrzését kéri a mezőgazdasági miniszter

Az uniós országokból érkező valamennyi sertéshússzállítmány ellenőrzését kéri Florin Barbu mezőgazdasági miniszter az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóságtól (ANSVSA) az afrikai sertéspestis veszélye miatt.

Az összes sertéshússzállítmány ellenőrzését kéri a mezőgazdasági miniszter
2025. november 28., péntek

Fizetés és nyugdíj halmozása: törölhetik a kivételek egy részét

Az az elvi döntés született a koalícióban, hogy minden kivételt törölnek az állami fizetés és a nyugdíj halmozását szabályozó új tervezetből, leszámítva a vonatkozó alkotmánybírósági döntésekben megjelölteket Ilie Bolojan szerint.

Fizetés és nyugdíj halmozása: törölhetik a kivételek egy részét
2025. november 28., péntek

Hivatalos: döntött a CSAT az MVM és az E.ON közötti tranzakcióról

Megerősítette az elnöki hivatal, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) tagjai elemezték a magyar MVM csoport és a német E.ON közötti tranzakciót.

Hivatalos: döntött a CSAT az MVM és az E.ON közötti tranzakcióról
Hirdetés
Hirdetés