Hirdetés

Készül, de egyelőre még titkos a 2016-os állami költségvetés

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Péntekre véglegesíti a pénzügyminisztérium a 2016-os évi állami költségvetés tervezetét – nyilatkozták szerda este hivatalos források a Mediafax hírügynökségnek, hozzátéve azonban, hogy a dokumentum nem kerül egyelőre nyilvánosságra, mindössze beterjesztik a kormány elé, hogy a Dacian Cioloş vezetésével felálló új kabinet is megvizsgálhassa azt.

Bálint Eszter

2015. november 12., 19:292015. november 12., 19:29

2015. november 12., 20:462015. november 12., 20:46

A nevük elhallgatását kérő nyilatkozók azt mondják, hogy az immár majdnem teljesen kész szöveg forrásbővülést irányoz elő az oktatás és az egészségügy számára, és mintegy 3 milliárd lejt utal ki a helyi fejlesztési projektek finanszírozására. Közel 13 milliárd lej jut mintegy 4500, 2007–2008-ban megkezdett projekt lezárására.

Egyébként Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke is arról beszélt szerda este, miután egyeztetett a kinevezett kormányfővel, hogy megkérte Eugen Teodorovici pénzügyminisztert, ne hozza nyilvánosságra a büdzsé tervezetét, hanem csak nyújtsa be a kormányhoz. Amint arról beszámoltunk, szerdán Rovana Plumb annyit elárult már a jövő évi állami költségvetésről, hogy az számol a közalkalmazottak számára beígért fizetésemelésekkel.

Mint ismeretes, az egészségügyben és az oktatásban dolgozók fizetése az idei év folyamán 25 százalékkal bővül, a közszféra azon alkalmazottai pedig, akik idén nem részesültek béremelésben, jövőre 10 százalékkal többet vihetnek haza egy szerdán elfogadott módosító indítvány értelmében. Ugyanakkor azt is már korábban bejelentették, hogy a kormány a 2016-os költségvetésbe belefoglalja a nemrég módosított adótörvénykönyv új előírásait, így a különböző mértékű adócsökkentéseket is.

A kormány tervei azonban nem nyerték el az ország nemzetközi hitelezőinek a tetszését, pedig a Ponta-kabinet korábban jelezte, hogy újabb készenlétihitel-megállapodást szeretne kötni, és ezt Mugur Isărescu jegybankelnök is több rendben sürgette, a világgazdasági mozgásokra hivatkozva. A szakértők szerint viszont egyre kevésbé valószínű egy újabb megállapodás, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem szívesen vállalkozik erre a választások előtt.

Legutóbbi romániai felülvizsgálati látogatásuk végén jelezték, a Ponta-kormány által tervezett fizetésemelések és adócsökkentések miatt a költségvetési hiány becsléseik szerint 2016-ban megközelíti a 3 százalékot, 2017-ben pedig meg is haladja majd ezt a szintet az erőteljes adó- és illetékcsökkentés, illetve a fizetésemelések miatt abban az esetben, ha a kormány időközben nem talál eddig meg nem jelölt forrásokat, vagy nem költi el a közberuházásokra szánt pénzt.

Az IMF egyúttal megállapította, az idei költségvetés úgy van megtervezve, hogy a román kormány tudja tartani a tervezett 1,9 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt. A washingtoni székhelyű pénzintézet illetékesei arra emlékeztették a Ponta-kabinetet, hogy a közpénzügyek konszolidálásához és a költségvetés minőségének javításához lényeges a strukturális reformok felgyorsítása.

Ugyanakkor – teszi hozzá a közlemény – a bevételek jobb begyűjtése és a nem hatékony kiadások viszszaszorítása megteremthetné az adócsökkentéshez szükséges fiskális teret, azonban csak mérsékeltebb ütemben. Különösképpen az adók és illetékek begyűjtése volt számottevően jobb idén, azonban a begyűjtési hiány még mindig jelentős – vallották a valutaalap illetékesei.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés