2011. október 14., 08:302011. október 14., 08:30
„Az elmúlt évek folyamán a Bechtel együtt dolgozott a mindenkori kormánnyal, függetlenül annak politikai hovatartozásától, s a tiszteletben tartottuk a legszigorúbb sztenderdeket” – mutat rá a dokumentum. Az amerikai cég képviselői ugyanakkor nem bírálják a Boc-kabinet, amiért az eredeti szerződéssel ellentétben, nem a Bechtelnek kell megépíteni a sztráda teljes hosszát, hanem a hátralevő szakaszokra újabb versenytárgyalásokat írnak ki. „Elismerjük és értékeljük a közlekedésügyi minisztérium abbéli akaratát, hogy európai uniós forrásokat is felhasználna az autópálya megépítése során” – vallják a közleményben. Amint arról lapunkban korábban több ízben is beszámoltunk, korábban ezért nem lehetett uniós forrásokat is igénybe venni, mivel a Năstase-kormány versenytárgyalás nélkül ítélte meg az amerikai cégnek az autópálya megépítését, ami pedig ellentmond az uniós előírásoknak. A legújabb megállapodás értelmében a Bechtel csak a jelenleg már épülő Bihar megyei Berettyószéplak és Bors közötti 64 kilométer hosszú szakaszt fejezi be, a többi megépítésére közbeszerzési eljárást ír ki a kormány. Korábban a Kolozs megyei Gyalu és Aranyosgyéres közötti 52 kilométert építették meg.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.