
Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură
Továbbra is a török Nurol útépítő cég a legesélyesebb arra, hogy az észak-erdélyi autópályán egy általa épített szakasszal haladja meg a lélektani határnak számító 1000 kilométert a romániai sztrádák és gyorsforgalmi utak hossza.
2023. április 04., 11:562023. április 04., 11:56
A Szilágynagyfalu és Berettyószéplak között épülő 13,5 kilométeres aszfaltcsík állapotáról a Pro Infrastruktúra Egyesület közölt légi felvételeket. A romániai infrastrukturális nagyberuházásokat figyelő civil szervezet szakértői a Facebookon közölt bejegyzésükben emlékeztetnek, a szilágysági településtől a megyehatárig, a már a bihari oldalon fekvő Berettyószéplakig húzódó sztrádaszakasznak idén februárban el kellett volna készülnie az eredeti tervek szerint, hiszen a 2020 szeptemberében megkötött szerződés értelmében hat hónap állt rendelkezésre a tervezésre és 18 a kivitelezésre. A rajtengedélyt 2021 februárjában kapták meg, a terveket az év augusztusában fogadták el.
Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură
Ezzel együtt a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) nem közölt olyan információkat, miszerint hivatalosan meghosszabbították volna a kivitelezési határidőt.
Ehhez azonban időben le kell tudni valamennyi bürokratikus akadályt, és meg kell valósítani Porc határában az ideiglenes összeköttetést a DN19B jelzésű országúttal.
Egyébként a Nurol a szintén török Alsim Alarko nevű céggel „versenyez” az 1000 kilométeres cél eléréséért, azonban utóbbi nagyon nehezen halad a bukaresti körüli A0-s pálya egyik déli szakaszával, és várhatóan csak nyár végére-őszre készül el vele.
Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură
A Pro Infrastruktúra Egyesület bejegyzésében emlékeztet: miközben Romániának mintegy 3000 kilométernyi sztrádára és gyorsforgalmira van szüksége, eddig 995 km épült meg. Ugyanakkor további 669 megépítését már aláírt szerződések rögzítik (8,6 milliárd euró értékben), 272-re pedig már kiírták a versenytárgyalásokat (4,5 milliárd euró értékben). A Pro Infrastruktúra interaktív térképet is közölt a teljes romániai sztrádahelyzetről, illetve a március végén készült alábbi videót is közzétette a Szilágynagyfalu és Berettyószéplak között épülő 13,5 kilométeres aszfaltcsík állapotáról.

Nagyon nehéz, de nem lehetetlen küldtetés még idén befejezni az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres és Maroskece közötti szakaszát a Pro Infrastruktúra Egyesület szerint.

Mintegy 1200 munkás és 360 munkagép dolgozik jelenleg az észak-erdélyi sztráda Kolozs megyéből a Szilágyság felé vezető leendő szakaszain.

Romániában jelenleg mintegy 600 kilométernyi autópálya vagy gyorsforgalmi út építési munkálatai zajlanak – közölte Sorin Grindeanu közlekedési miniszter.

A március elsejei határidőig öt ajánlat érkezett az észak-erdélyi autópálya Bisztraterebes és Bihar közötti szakaszának megtervezésére és megépítésére kiírt versenytárgyalásra – jelentette be Facebook-oldalán Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter.
Csütörtökön az Országházban átadták a Nemzet Gazdásza címet. Az idén Balla Géza erdélyi borász, Feczák János agrármérnök és Rittlinger József gazdálkodó részesült az elismerésbe
A gyors megoldások, mint a tömeges elbocsátások vagy bezárások, inkább súlyosbíthatják az állami tulajdonú vállalatok problémáit, mintsem megoldanák azokat – jelentette ki Irineu Darău gazdasági miniszter.
2025 októberéhez képest novemberben 2,2 százalékkal 5615 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.
Jelentősen, 35 százalékkal emelkedett a földgáz ára a Román Árutőzsdén, amivel az árszint meg is haladta az európai piaci szintet. Mindez pedig nem túl kecsegtető olyan körülmények között, hogy a kormány arra készül, hogy megszünteti az ársapkát.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.
Új lehetőség nyílik a virág- és gyógynövény-termesztők előtt: az uniós csatlakozás óta először külön pályázati konstrukció támogatja az ágazat beruházásait. A DR–18-as intézkedés akár 100 ezer euró vissza nem térítendő támogatást kínál gazdaságonként.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
A novemberi 9,76 százalékról tavaly decemberben 9,69 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A fejlesztési minisztérium honlapján kedd este közzétett törvénytervezet szerint 2026-ban a központi közigazgatásban a 2025-ös szinthez képest 10 százalékkal csökkennek – az alapbérek érintése nélkül – a személyi jellegű kiadások.
szóljon hozzá!