Hirdetés

Késik a vasútvonal: egyelőre nem kapcsolják össze Váradot Debrecennel

Románia schengeni övezethez való csatlakozása egy sor adminisztratív akadályt szüntetne meg a magyar– román közlekedésfejlesztésben, így a Debrecen és Nagyvárad közötti közvetlen vasúti kapcsolat megteremtését is elősegítené – hangoztatták közlekedési szakemberek egy csütörtöki debreceni konferencián.

Hírösszefoglaló

2011. április 15., 07:582011. április 15., 07:58

Jelenleg egy új határszakasz megnyitása az adminisztratív teendők mellett számos egyéb beruházást vonna maga után – mondta Koi István, a MÁV Zrt. debreceni területi igazgatója. Hozzátette: a Debrecen és Nagyvárad közötti közvetlen vasúti összeköttetés már az 1990-es évek óta folyamatosan szóba került a két város vezetői között is, de egyelőre nem történt komoly előrelépés. Mint fogalmazott, a múltban a Debrecen és Nagyvárad közötti kulturális és gazdasági kapcsolat rendkívül fontos volt, ennek újraélesztése az egész régióra pozitív hatást gyakorolna. A közvetlen vasúti kapcsolat megteremtéséhez első lépésként egy komoly, részletes megvalósíthatósági tanulmányt kellene készíteni, számba véve minden alternatív közlekedési módot is. Koi István elmondta: ha egy részletes tanulmány arra a megállapításra jutna, hogy megéri a beruházás, úgy határon átnyúló közlekedési programokra lehetne pályázni, s ezt a folyamatot kedvezően befolyásolhatja Románia schengeni csatlakozása.

Völgyi Miklós, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. vasútfejlesztési programigazgatója elmondta: jelenleg távolinak tűnik az említett fejlesztés. 2020-ig vasúti szempontból a régió legfontosabb fejlesztése a Budapest–Záhony-vonal teherbírásának növelése és 160 kilométer/órás sebességű közlekedésre alkalmassá tétele Nyíregyházáig. A projekt keretében 2014–2015-re újítják fel a szakaszt Püspökladányig, ezt követően folytatódhat a fejlesztés Debrecen és Nyíregyháza irányába – ismertette.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.

A GDP-nek is „befűt” a kánikula
A GDP-nek is „befűt” a kánikula
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

Hirdetés
Hirdetés