Hirdetés

Kereskedni a legkockázatosabb

Negyvenöt százalékkal nőtt a csődbe ment vállalkozások száma Romániában. Romániában tavaly 45 százalékkal, 10 431-re nőtt a csődbe ment cégek száma 2005-höz viszonyítva, a legkockázatosabb területnek a kereskedelem bizonyult, mutat rá a Coface nemzetközi hitelbiztosító és hitelminősítő felmérése. A felszámolás különböző stádiumában lévő cégek közül 4604-nél elindították már a tavalyi év folyamán a csődeljárást, 1625 cég a jogi átszervezés állapotában volt, 3710 cégnél lezárták a csődeljárást és az átszervezési folyamatot, 492 cégnél pedig aktívák hiányában véglegesítették a csődeljárást és az átszervezési folyamatot.

Gazda Árpád

2007. március 16., 00:002007. március 16., 00:00

Mint kiderül, Romániábantovábbra is a kereskedelem számít alegkockázatosabb területnek, a csődbe ment cégeknek37 százaléka ebben a szegmensben működött,miközben 2005-ben az arány csak 34,9 százalékosvolt. A csődeljárás alatt lévő cégeklegnagyobb részét, 18,55 százalékot akiskereskedések tették ki, ezeket követtéka kis- és nagybani kereskedéssel is foglalkozóvállalkozások (18,3 százalék), majd amezőgazdaság, erdészet, vadászat éshalászat területén működő cégek(13,25 százalék). 2005-höz képest akiskereskedések esetében nőtt a legnagyobb mértékben,6,25 százalékkal a fizetésképtelenségaránya. A negyedik helyen állnak az élelmiszer-iparicégek, ezek a csődöt jelentett cégeknek 10,8százalékát teszik ki. Az építőipar,amely 2005-ben a 10. helyen állt, tavaly 5,6 százalékkalaz 5. helyre került a fizetésképtelenségszempontjából. „Annak ellenére, hogy azépítőipar továbbra is fejlődésben van,és nagyarányú befektetéseket vonz, mégiskockázatos terület marad, ahol nagy nehézségekárán történnek a kifizetések, ésnagy számban vannak fizetésképtelen vállalatok.Ezek főként a kis és közepes építőiparianyagokat forgalmazó cégek” – áll atanulmányban.
A legtöbb fizetésképtelencég, 1931 a fővárosban volt, a délkeletirégióban pedig 1478 cég. A nyugati régióbancsak 914 cég ment csődbe. Megyei lebontásban Bihar,Brassó és Galac megyében a legnagyobb a csődbement vállalatok száma, míg Cãlãraºi,Beszterce-Naszód és Giurgiu megye az ellenkező pólusonáll.

Hírösszefoglaló


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés