
2010. július 27., 08:542010. július 27., 08:54
Egymássnal teljesen ellentmondó információkat közölnek az illetékesek az árfigyelő rendszerről. Adriean Videanu gazdasági miniszter a közelmúltban jelentette be, hogy a kormány egy olyan elektronikus, mindenki által hozzáférhető adatbázis létrehozását tervezi, melynek segítségével összehasonlíthatóak lennének a kiskereskedők által forgalmazott termékek árai. A politikus elmondása szerint az árfigyelő létrehozására az a cég tett ajánlatot a kormánynak, melyet ez el is fogadott, amelyik a hasonló görögországi rendszert is létrehozta és üzemelteti. Videanu reményei szerint az árfigyelő rendszer az árak mérséklésére ösztönzi majd a kereskedőket, ugyanis Görögországban is, a beindításától számított két hónapon belül átlagosan hét százalékkal lettek olcsóbbak a fogyasztási javak. Az elképzelések szerint az adatbázisba 1400 bolt, diszkontáruház, szuper- és hipermarket adatai kerülnének be.
A Krónika megkeresésére a Gazdasági és Kereskedelmi Minisztérium sajtóosztálya közölte, hogy a rendszert kísérleti jelleggel, korlátozott információtartalommal, szeptember 15. és 30. között fogják beindítani. „Az elért eredmények és az adatszolgáltatásra vállalkozó gazdasági társaságoktól kapott visszajelzés függvényében születik majd döntés arról, mikortól lesz teljesen működőképes a rendszer” – áll a minisztérium válaszában. A sajtóosztály munkatársai ezzel főnökük szavait cáfolták, néhány nappal korábban ugyanis Videanu még azt állította, hogy a kiskereskedelemmel foglalkozó cégek kötelesek lesznek közölni a fogyasztóvédelmi hatósággal áraikat. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy néz ki az a görög internetes adatbázis, melynek mintájára létrehozzák a hazait. A minisztérium munkatársai egy sor weblap címét adták meg, javarészt árfigyelővel is rendelkező amerikai és angol webáruházakét. A listán két görög cím szerepel. Ezek egyikén semmiféle tartalom nem jeleníthető meg, a másikon pedig tájékozódni lehet az LCD-televíziók, a karácsonyfadíszek, a teniszütők vagy motoros bukósisakok áráról, csak éppen a Videanu által említett termékcsoportok, az élelmiszerek és a háztartási cikkek hiányoznak.
Arról a cégről is érdeklődtünk, amely az adatbázis létrehozására vonatkozó ajánlatot tette a kormánynak. A sajtóosztály e téren is, közvetve cáfolta a Videanu által a sajtótájékoztatón elmondottakat. „Az árfigyelő rendszer létrehozásával nem bíztunk meg egyetlen céget sem. A kivitelezés módjáról azt követően születik majd döntés, hogy megállapítják az összes műszaki paramétert. Jelenleg tanulmányozzuk valamennyi lehetőséget (megvalósítás saját erőforrásból, a magánszférával való együttműködés révén, koncesszió), melyek közül a minimális költség szempontja alapján fogunk választani. Nem kizárt a civil szervezetekkel való együttműködés sem” – áll a minisztérium sajtóosztálya által adott válaszban.
Az érintett cégek nem tűnnek túl lelkesnek. „Véleményem szerint kivitelezhetetlen az elképzelés, figyelembe véve az általunk forgalmazott termékek hatalmas számát” – mondta a Carrefour marketingosztályának egyik munkatársa, s hasonló szellemben nyilatkozott a Penny Market egyik menedzsere is.
Alaposan megemelkedett a legolcsóbb új autóért kifizetendő összeg Romániában.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.