Hirdetés

Kelemen Hunor: vicc a székely pénz

Viccnek nevezte Kelemen Hunor a székely pénz bevezetésére vonatkozó felvetést. Az RMDSZ elnökét szombaton, a Félszigeten kérdezték újságírók arról, mi a véleménye a székelyföldi vállakozók azon kezdeményezéséről, hogy Siculorum-Bes néven pénzintézetet alapítsanak, melynek tagjai az egymás közötti adásvételek alkalmával pénzhelyettesítő utalványokat használnának.

Pengő Zoltán

2011. augusztus 29., 09:512011. augusztus 29., 09:51

„Ez nem egy bank, hanem egy vicc. (E un banc, nu o bancă). Megvalósíthatatlan dolgokról nincs mit mondanom” – nyilatkozta Kelemen Hunor.

Sokkal vehemensebben nyilatkozott meg Lia Olguţa Vasilescu PSD-s szenátor (képünkön), aki pénteki, craiovai sajtótájékoztatóján foglalkozott a témával. „Ez a román állam szuverenitása elleni nyílt támadás, hiszen a nemzeti valuta egy állam szuverenitásának egyik lényeges eleme. Amennyiben egy régióban megjelenik a lejen kívül egy másik fizetőeszköz, ez annak a biztos jele, hogy oda az állam fennhatósága immár nem terjed ki” – jelentette ki a politikus asszony. Lia Olguţa Vasilescu tudomása szerint a tusnádfürdői önkormányzat 3000 meghívót postázott azért, hogy tagokat toborozzon az alakulóban levő székely banknak.

A sajtó megkeresésre Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere elmondta, nem vesz részt a székelyföldi alternatív fizetőeszköz megteremtését célzó kezdeményezésben. A szerepe az ügyben arra korlátozódik, hogy az ötletgazda, Éltes Zoltán, aki személyes ismerőse, felhívta telefonon, s arra kérte, bocsásson a rendelkezésére egy 20 fő befogadására alkalmas termet a tulajdonában levő panzióban. Albert Tibor azt nyilatkozta, csak utólag értesült róla, hogy mi volt a megbeszélés célja.
Az ügy kapcsán megszólalt szombaton Borbély László, az RMDSZ alelnöke is, aki egzotikus ötletnek nevezte a székely pénzt, hozzátéve, hogy a kezdeményezésnek összhangban kell lennie a hatályos törvényi szabályozással.

Amint arról a Krónika korábban beszámolt, a székely pénzt, a sicet egy közösségi pénzintézet tagjai használnák az egymás közötti adás-vételekben. A tervezett Siculorum-Bes pénzintézetnek cégek és magánszemélyek egyaránt lehetnek a tagjai. A helyi gazdaság ösztönzését célzó regionális fizetőeszköznek egyébként már hagyománya van Európában, az első és leghíresebb a svájci wir, amely 1934 óta a hivatalos valuta mellett működik. Sopronban tavaly bocsátották ki a kék frankot, amelyet egy év után már több mint ötszáz üzlet és vállalkozás fogad el fizetőeszközként.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)

A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak

Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak
2026. március 13., péntek

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek
2026. március 13., péntek

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron

Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban

Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban
2026. március 13., péntek

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként

Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként
2026. március 12., csütörtök

Ingatlanadó-csökkentéssel díjaznák a környezetbarátokat

Ingatlanadó-kedvezményben részesülhetnek az önerőből napelemet vagy hőszivattyút telepítő, illetve környezetbarát hőszigetelést alkalmazó háztulajdonosok Romániában egy korábban elvetett, de most leporolt törvénytervezet szerint.

Ingatlanadó-csökkentéssel díjaznák a környezetbarátokat
Hirdetés
2026. március 12., csütörtök

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében

Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében
2026. március 12., csütörtök

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri

Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri
2026. március 12., csütörtök

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába

Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába
Hirdetés
Hirdetés