
Fotó: Bone Ewald
2011. november 10., 08:332011. november 10., 08:33
Mint hangsúlyozta, a gazdaság megfelelő alakulása esetén április vagy május után már lehetne növelni az illetmények összegét.
Annak kapcsán, hogy az RMDSZ támogatta a képviselőházban a bérek és nyugdíjak jelenlegi szinten történő befagyasztásáról szóló jogszabályt, Kelemen azt mondta, belátják, hogy elővigyázatosságra van szükség, de egyúttal azt is javasolták, hogy a büdzsébe foglalják bele a kitételt, ami szerint amint lehetséges, emelik a béreket és nyugdíjakat.
Amint arról lapunkban beszámoltunk, a képviselőházi szavazást követően Erdei Doloczki István képviselő, az alsóház költségvetési bizottságának tagja a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy a jogszabály elfogadása illeszkedik a kormánynak az elmúlt időben oly sokat hangoztatott elővigyázatossági politikájába, s a bér- és nyugdíjbefagyasztás szerepel majd a 2012-es évi költségvetésben is. „Most az az elgondolás, hogy elővigyázatos büdzsével indulunk a következő évben. Ez egyben azt is jelenti, hogy a költségvetési hiányt nem a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékában jelöljük meg, hanem jóval kisebb, 1,9–2 százalék körüli deficitcélt állapítunk meg.
Az első negyedév után pedig vissza lehet térni a döntésekre, s várhatóan áprilisban majd újra megvitatjuk, hogy emelhetjük-e a béreket, nyugdíjakat” – fogalmazott az RMDSZ-es politikus, aki elképzelhetőnek tartja, hogy erre sor is kerüljön.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.