2012. április 13., 08:532012. április 13., 08:53
A szaktárca a támogatást az érintett kultúrák termelési értékének kompenzálására, illetve a karantént követő többletköltségek megtérítésére hozta létre, így próbálva megakadályozni, hogy az országban csökkenjen a vetőmagburgonya mennyisége, az erre szánt termőterületek pedig tovább zsugorodjanak. „A fertőzött burgonyák sem közélelmezésre, sem pedig vetőmagként nem voltak használhatók, s a lezárt parcellákon négy évig nem szabad krumplit termeszteni. A negyedik év után pedig kizárólag minősített vetőmagot szabad elültetni” – nyilatkozta Tánczos Barna.
Az államtitkár hozzátette, a kárpótlásra azok a gazdaságok jogosultak, amelyeken az állami szakhatóságok klavibakter-fertőzést – a burgonyagumók gyűrűs rothadását – vagy pedig a burgonya ralsztóniás hervadását, barna korhadását (ralstonia solanacearum) állapítottak meg. Az államtitkár elmondta: a 2013 decemberéig alkalmazható támogatás első formáját egy Hargita és Kovászna megyei szakemberekkel közösen kidolgozott vitaindító program alapján állították öszsze még a tavalyi év folyamán, amit egy brüsszeli egyeztetés követett, a jogszabály végleges formájának, valamint a költségvetési keret kidolgozása érdekében.
Az ún. karanténbetegségektől a leginkább érintett megyék között Hargita, Kovászna, Maros, Szilágy, Argeş, Arad, Bihar, Máramaros, Kolozs, Hunyad, Szeben, Botoşani, Neamţ, Suceava és Brassó megyék szerepelnek. Ezekben a megyékben összesen 133,04 hektár fogyasztásra, ugyanakkor 106,5 hektár vetésre szánt burgonya fertőződött meg.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.