Hirdetés

Kárpátalján sem akarnak aranybányát

Fellebbezést nyújt be az illetékes ukrán hatóságnál a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a Beregszász környéki aranylelőhelyek felderítésére és feltárására tavaly december végén a Kárpátalja megyei tanács által kiadott engedélyek ellen.

2012. január 26., 06:482012. január 26., 06:48

Mivel a Beregszászi járás területére tervezett aranybányászattal kapcsolatos megyei tanácsi döntések a hatályos ukrán törvények és Ukrajna nemzetközi kötelezettségvállalásainak a megsértésével születtek, a KMKSZ elnöksége legutóbbi ülésén úgy határozott, hogy a szövetség megfellebbezi azokat az ügyészségen – közölte tegnap Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke, megyei önkormányzati képviselő.

Az ügy hátteréről szólva, a kárpátaljai magyar politikus elmondta, hogy a Beregszászhoz közeli nagymuzsalyi aranybányát működtető cég csődbe ment, hatalmas környezeti károkat okozva a településnek és környékének. Hozzátette: máig megoldatlan több százezer tonna meddőhányó sorsa, amelyből az egészségre káros vegyületeket az eső bemossa a föld alatti és felszíni vizekbe, a szél pedig széthordja a környék földjeire, s ennek következtében igen megnőtt a nehézfémek koncentrációja a környéken.

„Ahelyett, hogy megoldanák ezt az igen jelentős ökológiai problémát, furcsa módon a megyei tanács újabb aranylelőhelyek feltárására adott engedélyt. Ehhez a döntéshez öngyilkos módon a nagymuzsalyi és a nagyberegi községi tanácsok is hozzájárultak” – mutatott rá Brenzovics. A magyar szervezet fellebbezését alátámasztó érvek között a KMKSZ alelnöke azt emelte ki, hogy a hatályos törvények értelmében az ilyen jellegű döntéseket ökológiai vizsgálatoknak kell megelőzniük, ami ebben az esetben nem történt meg. S nem utolsósorban – tette hozzá Brenzovics László – Ukrajna, Magyarországhoz hasonlóan ratifikálta azt a nemzetközi szerződést, amely a határ menti létesítmények telepítésére vonatkozik, s amelynek a lényege az, hogy amenynyiben a szomszédos országok valamelyike a határ közelében olyan objektum létrehozását tervezi, amelynek hatása átnyúlhat az országhatáron, ahhoz szükség van a szomszédos állam tájékoztatására, illetve közös ökológiai vizsgálatra.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés