2011. július 01., 10:312011. július 01., 10:31
Trichet az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottsága előtt mondott beszédében „erős éberséget” emlegetett az EKB jelenlegi politikája kapcsán, és ez a piac által különösképpen figyelt retorika szerint a következő havi kamatemelés lehetőségére utal. A meghallgatáson Trichet az adósságválsággal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy ellenzi a magánszféra minden, nem önkéntes alapon szervezett részvételét egy „adósságakcióban”, vagyis kizárólag az önkéntes alapú részvételt tartaná kívánatosnak. Mint mondta: a válságmegelőzés életbevágóan fontos, „a jelenlegi események fő tanulsága, hogy jelentősen erősíteni kell a válságok megelőzését”. Az inflációs veszéllyel kapcsolatban rendkívül fontosnak nevezte, hogy a jelenlegi, viszonylag magas infláció a magasabb bérek és az árképzés révén ne gerjesszen úgynevezett második körös hatásokat, és ne vezessen szélesebb alapú inflációs nyomáshoz. Ugyanakkor kiemelte, hogy az EKB az euróövezetre mint egészre vonatkozó kamatdöntése nem jelenti azt, hogy „figyelmen kívül hagynák a pénzügyi feltételek különbözőségét” az eurózónán belül. Az EKB-t az utóbbi időben számos bírálat érte, hogy politikáját az euróövezeti periférián levő országok számára túl szigorúan alakítja.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!