2010. július 08., 10:252010. július 08., 10:25
Amint arról korábban lapszámunkban beszámoltunk, egy nappal korábban a bankoknak még nem állt a rendelkezésére a törvény alkalmazási módszertana, így nem tudták megmondani, hogy mennyiben fogja érinteni a lakossági megtakarításokat a költségvetési kiadások csökkentésére, illetve a bevételek növelésére kidolgozott, július elsejétől életbe léptetett megszorító csomag ezen kitétele. Most azonban már biztos, hogy akiknek letétjük van, azok csak a július elseje utáni kamatjövedelem után kénytelenek adózni, a június 30. előtti jövedelmük mentesül az adó alól. Szintén fény derült tegnap arra is, hogy a 16 százalékos adókulcsot mind a letétbe helyezett, mind a folyószámon levő összegek kamatjövedelmére alkalmazzák.
„Nem hiszem, hogy a 16 százalékos adó befolyással lesz a megtakarítási kedvre. Hasonlóan járnak el más országokban is. Azonban bízunk abban, hogy a későbbiekben módosítani fogják ezt az intézkedést” – nyilatkozta az új adó kapcsán Radu Graţian Gheţea, a bankok egyesületének elnöke, aki szerint azonban most valamennyi banknak alkalmaznia kell a jogszabályt, mivel nem járhatnak el törvénytelenül.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.