2011. március 09., 09:222011. március 09., 09:22
Az intézkedést Laurent Gbagbo, a véres belpolitikai válsággal sújtott afrikai ország bukott elnöke rendelte el. A legutóbbi választásokon leváltott, a távozást azonban elutasító elnök dekrétuma szerint a kakaó felvásárlására és kereskedelmére kizárólag az állami szervek jogosultak. Az azonnali hatállyal életbe lépő rendelet a kávéra, az ország másik fő exportcikkére is vonatkozik.
A hétfőn kiadott rendelet hatására a kakaó tonnánkénti ára májusi szállításra 58 dollárral, 1,6 százalékkal 3720 dollárra emelkedett kedden délelőtt, így ismét megközelítette a 3775 dolláros, 32 éves csúcsot, amelyet ugyancsak az elefántcsontparti feszültség hatására ért el a termény ára még a múlt héten. A kakaó- és kávétermesztésből származik az exportbevétel 40 százaléka és a hazai össztermék (GDP) 20 százaléka Elefántcsontparton.
A tavaly november végi választások nemzetközileg elismert győztese, Alassane Ouattara idén januárban kiviteli tilalmat rendelt el, hogy kikényszerítse Gbagbo távozását. A bukott elnök ellenőrzi a világ legnagyobb kakaóültetvényeit is magában foglaló déli országrészt, hatalmának bázisát pedig éppen a világszerte élénkülő kereslet révén egyre dráguló kakaóból származó anyagi források biztosítják. Az exporttilalom elrendelése után a legnagyobb európai csokoládégyártók sorra igyekeztek biztosítani ügyfeleiket arról, hogy a zárlat nem jelent közvetlen ellátási veszélyt még a húsvéti ünnepek közeledtével sem. Hangsúlyozták, hogy a legutóbbi betakarítási szezon termésének nagy része már elhagyta a világ kakaófogyasztásának mintegy 40 százalékát fedező országot.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.