Hirdetés

Jövőre mindent privatizálnak?

Módosítaná a magánosítási törvényt Teodor Atanasiu AVAS-elnök. A jövő év végéig le kellene zárni a privatizációs folyamatot, ennek érdekében olyan törvénymódosítási javaslatot szorgalmaz a privatizációs szakhatóság (AVAS), mely elkerülhetővé tenné az egyes cégek értékesítésének elhúzódását – idézte tegnap Teodor Atanasiu új AVAS-elnök Reuters brit hírügynökségnek adott interjúját a portfolio.hu gazdasági és pénzügyi portál.

Gazda Árpád

2006. november 29., 00:002006. november 29., 00:00

A volt védelmi miniszter elmondta, a privatizációs szakhatóság  olyan törvénymódosítást szorgalmaz, miszerint az adott privatizációs tenderen győztes érdeklődő visszalépésekor, a második helyen végzett érdeklődővel folytathassa az AVAS a tárgyalásokat. Jelenleg a győztes visszalépése esetén az egész folyamat újraindul.
Az ügynökség pillanatnyilag mintegy 1000 állami vállalat privatizációjával foglalkozik. Az AVAS idén 120 céget tervezett értékesíteni, amelyből eddig 100-at eladtak. Jövőre 64 olyan cég kerül eladósorba, amelyekben az állam a többségi tulajdonos, 387  olyan vállalat,amelyben az állami kisebbségi tulajdonos. Atanasiu a brit hírügynökségnek hangsúlyozta, hogy igazán vonzó cégek már nincsenek a privatizációs várólistán. Az értékesítendő vállalatok közül számos komoly finanszírozási, illetve versenyképességi problémákkal küzd, ezért állami segítségnyújtás híján a magántőke bevonása az egyetlen járható út.
A nagyobb privatizációs ügyletek közül az 53,02 százalékos állami tulajdonban lévő Antibiotice Iaºi gyógyszergyártó cég tarthat számot érdeklődésre. Az értékesítés első körét februárban vagy márciusban hirdetheti ki az AVAS. Szintén az év elején jelenhet meg az elektronikai berendezéseket gyártó Electroputere Craiova, a robbanóanyagokat gyártó fogarasi Nitramonia, illetve a brassói traktorgyár privatizációs tendere. A Takarék- és Letéti Pénztár (CEC) értékesítése már előrehaladott állapotban van, de hosszabb ideje húzódik. A földgáztermelő Romgaz kisebbségi tulajdonrészének értékesítése is jövőre várható. A Transgaz gázszolgáltató 10 százaléknyi tulajdoni részét a jövő év elején jelentetheti meg a tőzsdén az állam. Három villamosenergia-szolgáltató értékesítése stratégiai befektetőknek szintén a jövő évben várható, emellett fontos, hogy már zajlik az Oltchim vegyipari cég 54 százalékának értékesítése, győztest a jövő év elején hirdethetnek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank
2026. augusztus 13., csütörtök

Versenyfutás az idővel: sürgősen pontot kellene tenni 4500, a PNRR-ből finanszírozott beruházás végére

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.

Versenyfutás az idővel: sürgősen pontot kellene tenni 4500, a PNRR-ből finanszírozott beruházás végére
2026. augusztus 12., szerda

Gázolajra kaphatnak hitelt a gazdák, 80 százalékos garanciával

Új hitelgarancia-program segítheti a romániai mezőgazdasági vállalkozásokat az üzemanyag- és szállítási költségek finanszírozásában.

Gázolajra kaphatnak hitelt a gazdák, 80 százalékos garanciával
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Elemző: az infláció csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi

Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – értékelt szerdán az Agerpresnek Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.

Elemző: az infláció csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi
2026. augusztus 12., szerda

Gazdák kontra vadkárok: rugalmasabb uniós szabályokat akar Bukarest

A barnamedvék, varjúfélék és kormoránok növekvő állománya által okozott mezőgazdasági károkra hivatkozva rugalmasabb uniós fajvédelmi szabályozást sürget a román mezőgazdasági minisztérium.

Gazdák kontra vadkárok: rugalmasabb uniós szabályokat akar Bukarest
2026. augusztus 12., szerda

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?
Hirdetés
Hirdetés