2011. november 23., 08:382011. november 23., 08:38
A törvényt 168 igen és 5 nem vokssal szavazták meg, az ellenzék képviselői pedig visszautasították szavazati lehetőségüket. Eugen Nicolăescu nemzeti liberális párti (PNL) képviselő a voksolás előtt bejelentette: az ellenzék tagjai a szavazást felügyelik, megakadályozva a hatalmon lévő pártok tagjainak esetleges visszaéléseit.
Az ellenzék egyébként már korábban is tiltakozott a szociális törvény ellen, szerintük ugyanis ez csupán ürügy a 2012-es költségvetés szociális kiadásainak csökkentéséhez. Sulfina Barbu munkaügyi miniszter a képviselőházi szavazást követően elmondta, a törvény egyes passzusai továbbra is nyilvános vita tárgyát képezik, a jogszabály pedig az említett határidőt követően lép majd hatályba. Hozzátette: október végén közel 8 millió személy részesült valamilyen szociális juttatásban, illetve szolgáltatásban, azt azonban még nem lehet megbecsülni, hogy az új törvény alkalmazása után csökken-e az érintettek száma.
„Egyelőre csak annyit állíthatunk biztosan, hogy a minimálbérre jogosult lakosok száma felére csökkent, amikor a munkaügyi minisztérium átvette az illetékek kifizetésének feladatát, holott egyetlen kritériumot sem módosítottunk, csupán megvizsgáltuk a benyújtott kéréseket” – emlékeztetett a tárcavezető. Hangsúlyozta: a nemzetközi hitelezők képviselőivel úgy becsülték, hogy a rendszerben előforduló csalások és hibák kiküszöbölésével a szociális költségek 0,8 százalékos csökkenése várható 2013 végéig. A szociális felzárkóztatásra és szegénységre vonatkozó, országos adatok elemzése az új törvény szerint a munkaügyi szaktárca hatáskörébe fog tartozni.
A jogszabály egyébként egy új, a fogyatékosságot vizsgáló intézmény létrehozását is előírja, emellett a jogosultak eldönthetik, hogy postai utalványon, bankszámlaszámon vagy utalványok formájában kívánnak hozzájutni a segélyekhez, szociális szolgáltatásokat pedig kizárólag akkreditált intézmények nyújthatnak. A törvényben az az előírás is helyet kapott, amely szerint a hátrányos helyzetűek csak akkor részesülhetnek szociális kedvezményben, illetve szolgáltatásban, ha eleget tettek az állammal szembeni anyagi természetű kötelezettségeiknek. A jogszabály meghatározza az egyedi formanyomtatvány bevezetését, illetve a szociális gazdasági ágazat megszervezését is.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.